Hétvégén kiderül, ki kapja a Tornyai-plakettet

 

Vasárnap délben, a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján fény derül arra, hogy ki kapja az idei tárlat fődíját, a hazai kiállítások egyik legjelentősebb elismertségét jelentő Tornyai-plakettet. Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező kortárs művészeti seregszemléjét Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitja meg október 8-án 12 órakor Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában.

A hatvannegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga 196 művével és 134 kiállító művészével átfogó képet nyújt a kortárs magyar képzőművészet ábrázoló törekvéseiről. A hagyományos festészeti műfajok (portré, városkép, tájkép) éppúgy megjelennek az Alföldi Galériában december elejéig látogatható kiállításon, mint a kortárs grafika manapság divatos törekvései és a munkaigényes, nagy szakmai műgonddal készülő tradicionális nyomatai. A tárlat ugyanakkor egyfajta „csöndes paradigmaváltás” terepe is, ahol feltűnnek az újabb képzőművészeti kísérletek – jelentse ez akár a multimédiás alkotásokat, akár a rendhagyó anyaghasználattal operáló szobrászi vagy plasztikai munkákat, illetve a képkoncipiálás nem látványalapú törekvéseit – írja a tárlatot rendező Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum igazgatója ajánlójában.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat hagyományaihoz hozzátartozik, hogy a tárlat megnyitóján adják át a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet, a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, illetve a további felajánlott díjakat és munkajutalmakat – szám szerint 21 elismerést. A Tornyai-plakettel minden évben a legsikeresebbnek ítélt művész munkásságát ismerik el, mely jelentős szakmai és anyagi elismeréssel jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg.

A 61. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott, zsűrizésre váró szobrok a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 2014. augusztus 6-án. A 2014 októberében nyíló tárlatra rekordszámú, 794 alkotás érkezett, a zsűri ezek közül választja ki azt a 230-250 művet, amelyet bemutatnak az Alföldi Galériában. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A 61. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott, zsűrizésre váró szobrok a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 2014. augusztus 6-án. A 2014 októberében nyíló tárlatra rekordszámú, 794 alkotás érkezett, a zsűri ezek közül választja ki azt a 230-250 művet, amelyet bemutatnak az Alföldi Galériában.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Rudnay-díjjal kitüntetett fiatal alkotó 1 éven át havi ösztöndíjban részesül Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Magyar Művészeti Akadémiának köszönhetően. Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béla festőművészről, illetve Galyasi Miklós múzeumigazgatóról elnevezett díjakat is, külön díjat adományoz a Magyar Művészeti Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., a Csongrád Megyei Önkormányzataiért Alapítvány, valamint számos helyi vállalkozás és alapítvány.

A 64. Vásárhelyi Őszi Tárlatot 2017. október 8-án, vasárnap 12 órakor Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjét követően Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő nyitja meg. A kiállításon szakmai megnyitóbeszédet tart Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A vernisszázson verset szaval Őze Áron Jászai Mari-díjas színművész, a megnyitó zenei közreműködői a Bessenyei-díjas Borsos Annamária zongora- és Zoltán Péter klarinétművészek lesznek.