Ez lehet az MSZP életben maradásának záloga

 

Botka László visszalépése után beindult a miniszterelnöki casting. Kovács Lászlónak van is már ötlete, ki lenne a megfelelő jelölt, de nevet még nem mondott. Milyen jövő vár az MSZP-re?

A szocialista párt és Botka László útjai jelentősen eltértek egymástól az utóbbi időben, és egyre többen voltak olyanok, akik nem támogatták azt, amit ő képviselt a baloldali együttműködés területén – fogalmazott Farkas Örs politikai elemző az M1 Ma este című műsorában.

Mint mondta, Botka László elzárkózott a Gyurcsány Ferenccel való együttműködéstől, de voltak olyanok, akik hajlandóak lettek volna ezt a kompromisszumot megkötni.

Azok a szereplők, akik 2010 előtt feladathoz jutottak, ugyanúgy ma is szerephez jutnak, és ez a DK-ban helyet foglalókra is vonatkozik.

Hozzátette: egyetért azzal az elmélettel, hogy valószínűleg Gyurcsány Ferenc áll Botka László lemondása mögött, hiszen a baloldalon ő a képviseli a második legnagyobb erőt, és a DK az egyedüli párt, melynek reális esélye lehet, hogy önállóan mandátumokat szerezzen.

Így Gyurcsány Ferenc tényező, és karizmája is meghatározó a baloldalon. Habár a a szocialisták körében is megosztó, de az MSZP-re szavazók közül is sokan szimpatizálnak vele. Gyurcsány az egyetlen, aki képes a szocialista pártot befolyásolni – húzta alá Farkas örs.

Most, hogy Botka László lemondott, elindulhat a teljes baloldali együttműködés, és megindulhatnak a koordinált jelöltállítás útján, valamint szorosabb viszonyt köthetnek a DK-val  húzta alá.

A szakember úgy fogalmazott: együttműködés nélkül a baloldalnak nem lesz reális esélye, a közös lista lehet az életben maradás záloga.

Az MSZP Farkas Örs szerint most nem fog erősödni, és az elmúlt hetek eseményei a szavazókat más baloldali pártok irányába tolják, ugyanakkor a történelmi hagyományok megőrzik azokat a szavazókat, akik parlamenti mandátumokhoz juttathatják a szocialistákat.

Az elemző azt is mondta: a Jobbik az egyetlen párt, amely képes volt választókerületi mandátumot is szerezni. A Jobbik minden baloldali zajló folyamatban erősödik – fogalmazott Farkas Örs.