Minden eddiginél több fiatal látogatott el az OMÉK-ra

 

“Az idei OMÉK 988 kiállítójával rekordot döntött, hiszen soha ennyien még nem jöttek el és nem mutatták meg a magyar föld legjavát, a Kárpát-medence kincseit” – mondta Nagy István, földművelésügyi miniszterhelyettes a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) záró ünnepségén. “Sikerrel szólítottuk meg a jövő nemzedékét, hiszen a fiatalok, iskolások és főiskolai, egyetemi hallgatók nagyszámú jelenléte új és örömteli színt hozott az OMÉK történetébe” – hangsúlyozta Daróczi László, a vásárt szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője záróbeszédében. A 2017-ben szakmai nappal kibővített OMÉK szeptember 24-én, vasárnap zárta kapuit.

“Az agrárium a nemzetgazdaság stratégiai ágazata” – hangsúlyozta Nagy István a magyar mezőgazdaság legnagyobb hazai rendezvényén. A miniszterhelyettes kiemelte, minden eddiginél több kiállító vett részt ez alkalommal az OMÉK-on. Méltatta a partnerország, Japán által bemutatott kínálatot is, jelezve, nemzetünk büszke lehet arra, hogy élelmiszereinkkel be tudtunk törni az igényességéről ismert ázsiai szigetország piacára. Nagy István szerint az idei OMÉK a termelők, feldolgozók, vásárlók egységességét jelenítette meg.

“Úgy hiszem erőfeszítéseink eredményeként a most először megtartott OMÉK Szakmai Nap híre, olyan hozzáadott értéket teremtett, amiről a jövőben sem mondhatunk le.” – közölte Daróczi László, az AMC ügyvezetője.

Hatalmasat ugrott a kilátogató fiatalok száma

Mint elhangzott: az ingyenes belépésnek köszönhetően az eddigi rekordot 30%-kal haladta meg az OMÉK-ra kilátogató általános- és középiskolás diákcsoportok száma, emellett főiskolások és egyetemisták ezrei is térítésmentesen léptek be az OMÉK-ra.

A vásárt szervező AMC ügyvezetője megköszönte valamennyi partnerszervezet, kiállító, rendezvényszervező és kivitelező munkáját, akik minden tapasztalatukat és tudásukat felhasználva erejükön felül segítették a szervezőmunkát az esemény népszerűségének, elismertségének és rangjának tovább növeléséért. “Köszönöm, hogy felhívásainkra, kérésünkre mellénk álltak, egy emberként mind megmutatták, mi mindenre vagyunk képesek, ha összefogunk és minden tudásunkat, erőnket a közösségünket szolgáló céljainknak rendeljük alá” – tette hozzá Daróczi László.

Őseink öröksége

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy olyan hagyományokat és kincseket, javakat mutathatott fel az OMÉK, amelyeket őseinktől örököltünk és nem csupán tiszteletből követünk, amelyeket a kor kihívásaihoz igazodva versenyképességünk megtartásáért, fejlődésünk érdekében kell, hogy szem előtt tartsunk.

A vásár záróünnepségén Nagy István és Daróczi László átadta az OMÉK Közönségdíját, valamint a Miniszteri Nagydíjat is. A Közönségdíjat minden évben az a kiállító nyerheti el, aki a látogatóktól a legtöbb szavazatot kapja. Idén a Tej Terméktanács standján található tejtermékeket népszerűsítő kamion nyerte el leginkább a látogatók tetszését. Az OMÉK Miniszteri Nagydíjat a Kőrös-Maros Biofarm alakor búzából előállított biosöre kapta.

Zárásként Nagy István és Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere elismeréseket adott át a Karcagon indított, öt éve működő – Magyarország Legszebb Konyhakertje pályázat – eredményeként.