Brexit: London megállapodást akar, de készül az „alternatívára” is

 

A Brexit-tárgyalásokért felelős tárca vezetője szerint a kormány dolgozik "készenléti tervek" kidolgozásán, éppen azért, hogy Nagy-Britannia minden eshetőségre felkészüljön - David Davis úgy véli, ez teljesen természetes, egy felelősségteljes kormány így jár el, és "kötelezettségszegés lenne", ha nem így tenne.

David Davis, a Brexit, vagyis a kilépési folyamat feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős brit miniszter a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben zajló konferenciáján felszólalva kijelentette: London arra számít, hogy sikerül jó egyezségre jutni az unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. Hozzátette azonban, hogy ha a tárgyalások nem eredményeznek olyan megállapodást, amilyenre Nagy-Britanniának szüksége van, akkor London készen áll majd az “alternatívára” is.

David Davis, a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről folytatott tárgyalásokért felelős brit miniszter (Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys)

Theresa May miniszterelnök is többször tett utalást arra, hogy London nem fogadna el számára előnytelen kilépési megállapodást. May visszatérő érvelése szerint az esetleges rossz megállapodásnál az is jobb, ha az EU-val folyó tárgyalásokon nem születik egyezség. A brit kormányfő szerint rossz megállapodás lenne például az, ha az EU meg akarná büntetni Nagy-Britanniát a kilépésért.

A brit kormány jelenlegi alapállása az, hogy Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt kilépne az unió egységes belső piacáról és a vámunióból is, mert nem kívánja teljesíteni azokat a feltéteket, amelyek szükségesek a tagság megőrzéséhez ezekben az integrációs szerveződésekben.

Theresa May brit miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

London ugyanakkor széleskörű szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val, annak érdekében, hogy a brit üzleti szektor a Brexit után mégis a lehető legkevesebb adminisztratív és vámakadállyal férhessen hozzá az EU belső piacához. A londoni elemzői közösség azonban meglehetősen borúlátóan ítéli meg ennek a kombinációnak az esélyeit.

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő a minap az eddigi “Aa1″-ről egy fokozattal “Aa2″-re rontotta Nagy-Britannia államadós-besorolását, és a lépés indoklásában kiemelte: most már nem bízik abban, hogy a brit kormánynak sikerül olyan szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Európai Unióval, amely jelentősen enyhítené a kilépés negatív gazdasági hatásait. A Moody’s szerint ha sikerülne is elérni a London által célként kitűzött “mély és átfogó” szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val, az sem biztosítana a jelenlegivel azonos hozzáférést a brit gazdaságnak az EU egységes belső piacához.