Az Iszlám Állam vállalta a Las Vegas-i merényletet

 

A dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökség közlése szerint "a Las Vegas-i támadást az Iszlám Állam egyik harcosa követte el, eleget téve a koalíciós országok elleni támadásokról szóló felhívásoknak".

A hírt a dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökség közölte, amely szerint a támadó néhány hónappal korábban áttért az iszlám vallásra.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter

Legalább 50 emberrel végzett és több mint 400 embert megsebesített a 64 éves Stephen Paddock, aki vasárnap este hotelszobájának erkélyéből egy zenei fesztivál koncertjére összegyűlt tömegbe kezdett lövöldözni automata fegyverével. A férfiről korábban testvére úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint nem volt vallási és politikai elköteleződése. Az IÁ szócsöveként használt hírügynökség információi azonban kétségbe vonják a testvér állítását.

A közel-keleti területeiről folyamatosan visszaszoruló Iszlám Államnak számos ellensége van, köztük az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció. Az amerikai hatóságok által közzétett eddigi információk szerint az elkövető egyedül hajtotta végre tettét, vélhetően nem állt kapcsolatban semmilyen fegyveres csoporttal – felekezete sem ismert egyelőre.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-en azt mondta: az Iszlám Állam előszeretettel vállal minden olyan akciót, amely a média figyelmét felkelti, még akkor is, ha egyébként nem ő követte el.

Ám nem szabad elfelejteni azt sem, hogy láttunk már példát arra, hogy egy néhány hetes, néhány hónapos “agymosás” után az iszlám radikalizmust valakinek sikerült olyannyira “beültetni”, hogy egy ilyen öngyilkos akciót hajtott végre.

Kiemelte azt is, hogy lényeges elsősorban megvizsgálni az elkövető magánéletét és előéletét, azt, hogy mi vezetett ide – lehet ez mentális probléma, esetleg magánéleti, vagy anyagi válság, vagy érzelmi úton befolyásolta őt valaki – fűzte hozzá.

Az Egyesült Államok bizonyos államaiban feltűnés nélkül lehet fegyvereket vásárolni – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ugyanakkor nem kell azzal számolni, hogy ilyen tömeges akciókat követnek el a közeljövőben.