Soros-féle gondolatokat osztott meg a Soros-teremben Timmermans

 

A focimeccsek bíróihoz hasonlította az Európai Bizottságot a testület egyik alelnöke egy rigai egyetemi előadáson. Frans Timmermans arról is beszélt, hogy szerinte nem lehet a nemzeti függetlenségre hivatkozni az uniós szabályokkal szemben. A brüsszeli bürokrata minderről a rigai közgadaságtudományi egyetem Soros-termében beszélt.

A rigai Közgazdaságtudományi Egyetemet (Stockholm School of Economics in Riga) a svéd és a lett állam alapította 1994-ben, az intézménynek otthont adó épület felújítását Soros György is támogatta 2 millió dollárral, ezért róla nevezték el az egyik előadótermet. Az Európai Bizottság első alelnöke éppen ebben, a Soros György nevét viselő auditóriumban tartott előadást pénteken – hangzott el az M1 Híradójában.

Timmermans: Az EB olyan, akár egy futballbíró

Frans Timmermans a Soros-auditóriumban a diákok és tanárok előtt Lengyelország és Magyarország kapcsán arról beszélt: az Európai Bizottság olyan, mint egy focimeccs bírója, aki azt figyeli, hogy mindenki betartja-e az általa is elfogadott és aláírt szabályokat. A bizottsági alelnök szerint a tagállamok nem hivatkozhatnak a nemzeti függetlenségre és nem gyárthatnak nekik tetsző szabályokat, hanem az EU szerződéseit kell betartaniuk.

capture_20170929204017

Forrás: M1

A migránsválságról szólva Frans Timmermans bírálta a Magyarország déli határára épített kerítést is.

„Ha ez az egészet tényleg el lehetne intézni kerítések építésével, ahogyan azt Orbán úr gondolja, akkor Görögországba százezrekkel többen érkeznének, és az országot teljesen lerohannák” – jelentette ki a bizottság alelnök.

Forrás: M1

Forrás: M1

Frans Timmermans ugyanakkor arról is beszélt, hogy az afrikai nyomorból hamarosan 100 ezrek vagy akár milliók indulhatnak útnak, ami ellen csak szigorúbb határőrizettel lehet fellépni. A brüsszeli bürokrata azt is elismerte, hogy az érkezők legtöbbje gazdasági bevándorló.