A kérdés az, mit tesz egy fiatalember, ha egy szép napon rájön, hogy az apjának szeretője van. Megmondja az anyjának? Szembesíti vele az apját? Vagy inkább lecsapja a kezéről a szeretőt? Marc Webb rendezőtől jó kis választ kapunk.
Az ember valahogy úgy van a titkokkal, hogy azok az élet velejárói. Nélkülözhetetlen velejárói. Persze ez ugye akkor igaz, ha a saját életünk vetületében vizsgáljuk a kérdést, mert abban a pillanatban, ha ez a valaki már nem mi vagyunk, hanem mondjuk egy közeli hozzátartozónk (feleségünk, férjünk, gyerekünk), aki épp előttünk titkol valamit… nos, hát a kérdés nagyon is összetetté válik. Amennyiben persze hisszük azt, hogy minden úgy van jól ahogy, amennyiben képesek vagyunk elfogadni, hogy a titkok megismerői nem mi leszünk, akkor nyugtunk lehet. Ellenkező esetben azonban azzal kell szembesülnünk, amivel nem szeretnénk, amit erőből hárítanánk, aminek amúgy hátat fordítanánk, még ha szembe is jön velünk. De ha mégis ezt akarjuk, mert bátrak és erősek vagyunk, akkor lelkünk rajta, tessék minden titok végére járni, alaposan, mert úgy talán egyszer csend és béke lesz a lelkünkben.
New York-i afférok – Pierce Brosnan és Callum Turner
Nem véletlen a felvezetés, még akkor sem, ha a New York-i afférok című film, a mindig dögös Pierce Brosnannal és a még mindig eszelősen sármos Jeff Bridgesszel a főszerepben, alapvetően vígjáték. Amiről persze azt is hihetnénk, hogy jóízűen laza filmmel számolhatunk egy hasonlóan jóízűen laza vasárnap délután, például. De nagyot tévedünk, mert lesz módunk egyszer-kétszer felnevetni, de ez a nevetés inkább csak afféle sóhaj lesz, a megkönnyebbülés sóhaja.
A helyzet az, hogy ez a film bizony kérdésekkel szembesíti az embert. A kérdések alapvető emberi kapcsolatainkat érintik, a szerelem, a család, az apaság és a szeretet témakörét járva körül. Egy jó kis történetbe ágyazva, amely a vártnál is fordulatosabb befejezést tartogat. Tulajdonképpen, ha jól belegondolunk, ilyen titkokkal teli történetért egy író a két kezét is összetenné, hát még egy forgatókönyvíró, így aztán joggal lehetnek irigyek és dühösek a pályatársak Allan Loebre. Talán még Marc Webb rendezőre is, bár a végeredményt tekintve ez azért annyira mégsem biztos.
New York-i afférok – Jeff Bridges és Callum Turner
Lassan, de nagyon lassan kezdődik a történet, s egy darabig az ember kapkodja a fejét, hogy kivel is tudna azonosulni, ki az, aki feltétel nélkül tetszik neki. (Na jó, Jeff Bridges igen, de ez most más kérdés.)
Adott egy egyetemet elvégző fiú (Callum Turner) Thomas, aki épp nem tud mit kezdeni magával, unja azt a világot, amit jómódú szülei (könyvkiadó apuka, írónak készült anyuka) kínálnak neki, ezért elég messzire is költözik tőlük. Ám arról, hogy mivel is kellene foglalkoznia, elképzelése sincs. Annyit tud csupán, hogy nem szeretne apja kiadói munkájába beletanulni. Thomasnak szerelme is van, bár Mimi (Kiersey Clemons) éppen egy másik sráccal jár, de ettől még igaz barátja hősünknek. És adott egy kissé egzaltált szomszéd, bizonyos W.F.Gerald (Jeff Bridges), aki éppen aznap költözik a fiú házába, amikor Mimi megmásíthatatlanul közli barátjával, hogy ő mindössze a barátja, nem több. Thomas elkeseredve tér haza, akkor ütközik a lépcsőn ücsörgő új és roppant titokzatos szomszédba, aki mindenáron tudni akarja, mitől is szomorú egy ilyen fiatalember. Ettől kezdve kezdenek el beszélgetni, jár át Thomas a férfihoz, aki tanácsokkal látja el, meghallgatja és közben iszik, csak iszik.
New York-i afférok – Kate Beckinsale és Callum Turner
Thomas és Mimi egy vacsora közben véletlenül szemtanúi lesznek, amint a fiú apja, Ethan (Pierce Brosnan) egy számukra ismeretlen nővel vacsorázik, flörtöl és megcsókolja. Thomas a titok végére akar járni, később követni kezdi a nőt, idővel pedig megszólítja. Valójában Johanna (Kate Beckinsale) kezd ki vele, Thomas pedig kap az alkalmon és elhódítja apja szeretőjét. Johanna pedig megosztja idejét, ágyát és szerelmét a két férfival.
A fordulat, az igazi fordulat persze nem maradhat el, filmünk valójában itt kezd el igazán izgalmassá válni. És ez az, ami megmenti a moralizáló, kissé döcögős mozit. Mert itt valami olyasmi történik, amiért ez a film megéri az árát. Még ha nem is egy Woody Allen vígjáték, még ha a nagyon izgalmas New York-ból alig valamit kapunk látleletként. Viszont a mozi után egész nyugodtan elgondolkozhatunk saját életünk kis titkain, ha tetszik, hazugságain, s ha esetleg úgy döntenék, hogy elég volt belőlük, azért csak gondoljuk át. Mert a mozi véget ér a stáblistával, mi meg maradunk a saját életünkben…
