Elon Musk kisebbre faragja marsi rakétáját

 

A Nemzetközi Világűrkongresszuson a SpaceX alapítója és vezetője azt is bejelentette, hogy az első teherűrhajót 2022-ben küldené a negyedik bolygóra, míg az első telepeseket két évvel később.

Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX űripari magánvállalkozás, amely 2018 első felére tervezi az űrhajóépítés megkezdését – közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője egy adelaide-i konferencián.

A cég 2022-re tervezi első útját a vörös bolygóra, akkor még csak rakományt szállítva, majd 2024-ben indítaná útnak az első ember vezette missziót, megelőzve az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA), amely nagyjából egy évtizeddel később akar először embert küldeni a Marsra.

A BFR-rakétát ismertei Elon Musk Adelaide-ben. (Fotó: AFP)

A BFR-rakétát ismerteti Elon Musk Adelaide-ben. (Fotó: AFP)

Musk, aki idén júniusban jelentette be, hogy a következő 50-100 évben egymillió embert juttatna el a negyedik planétára, a konferencián elmondta, hogy a Mars kolonizációjával kapcsolatos eddigi projekteket félretéve, mostantól egyetlen, keskenyebb és rövidebb rakétára fognak koncentrálni.

“Egy jól működő rendszert akarunk. Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor minden egyéb dolgot hozzátehettünk a rendszerhez. Hiszek benne, hogy elkészülünk a hajóval és nagyjából öt éven belül készen fogunk állni az indításra” – mondta a milliárdos.

A részben újrahasználható, úgynevezett BFR-rakéta képes lesz közvetlenül eljutni a Földről a Marsra, akár 100 utas szállítására, valamint a műholdak bolygó körüli pályára állítására is alkalmas lesz, továbbá egy órán belül bárhonnan bárhová eljutna a bolygón.

A Lockheed Martin vállalat ugyancsak a vörös bolygó meghódítására irányuló terveiről számolt be pénteken, egyebek között egy Mars körül keringő, egyfajta “alapbázisként” szolgáló űrállomás, valamint négy asztronauta szállítására alkalmas landoló egység terveit vázolta fel.

A Lockheed Martin emberes űrrepülésért felelős szakember, Rob Chambers mutatja be az új, többször használatosnak szánt űrhajót Adelaide-ben. (Fotó: AFP)

A Lockheed Martin emberes űrrepülésért felelős szakembere, Rob Chambers mutatja be az új, többször használatosnak szánt űrhajót Adelaide-ben. (Fotó: AFP)

A cég ugyan nem közölt pontos dátumokat, de mivel a NASA-val közös misszióról van szó, ezért valószínűleg a 2030-as évekre tervezik az expedíciót.