Megvannak a Telenor startup-programjának nyertesei

 

A 2017-es Telenor Accelerate programra 110 vállalkozás jelentkezett, amelyek közül végül három győztest választott a szakmai zsűri.

A Telenor egyenként 150 millió forint értékű programmal, ezen belül 5-10 millió forint készpénz befektetéssel támogat három magyar digitális startupot.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A nyerteseknek a cég hozzáférést tesz lehetővé nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához, pénzügyi forrásokhoz és tapasztalt felsővezetőkhöz. Emellett a nyertesek folyamatos, egyéni mentorálást kapnak, illetve részt vehetnek egy 5 hónapos intenzív képzésen, és a februárig tartó workshopokon a legfontosabb digitális technológiáival és módszertanaival ismerkedhetnek meg.

A program mostani nyertesei közül a Family Finances egy családi pénzügyi alkalmazás és virtuális pénztárca, amelyet a fejlesztők gyerekeknek készítettek a zsebpénz okos felhasználásához. A BeeTheBest egy online pedagógiai motivációs rendszer, amely a tananyagot szintekre osztja, a teljesítését pedig pontokkal és virtuális jelvényekkel jutalmazza. A Vimage alkalmazással bármilyen okostelefonon egyszerűen lehet mozgó képrészleteket, úgynevezett cinemagráfokat tartalmazó állóképeket készíteni.

A 2016-ban indított Telenor Accelerate volt az első vállalati akcelerátor program Magyarországon. Tavaly az eSports Horizon, a Musicating, a Zoi, a Tickething és a Zyntern startup cégek jutottak be a programba.