Átadták a Debreceni Egyetem fitneszközpontját

 

A Debreceni Egyetem új fitneszközpontjának átadásán, a Nagyerdei Stadionban Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő elmondta: a központ nem csupán egy edzőterem, annál sokkal több, hiszen az ugyancsak a Nagyerdei Stadionban működő Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ, valamint a Sporttudományi Koordinációs Intézet tudományos háttere a diagnosztikai és rehabilitációs feltételeket is biztosítja az egészséges sportoláshoz.

Emlékeztetett arra, hogy az egyetem és a város vezetőit a fejlesztéseket illetően hosszú idő óta a közös gondolkodás jellemzi. Példaként említette a városi sportuszodát, amelyet az egyetemi campuson építettek fel és a most átadott fitneszközpont is hasonló konstrukcióban valósult meg, hiszen a városi tulajdonú stadionban egyetemi beruházásként készült el.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: a központ egyrészt tudományos kutatások helyszíneként működik a jövőben, ugyanakkor az egyetemi dolgozók és hallgatók minőségi kiszolgálására is kiválóan alkalmas.

“A fitneszközpontban mindenki lehetőséget kap arra, hogy életének részévé váljon a mozgás és a sport – a feltételek adottak, a létesítmény a nemzetközi fitnesziparban nagy múlttal és professzionális szakmai hozzáértéssel gyártott eszközöket vonultatja fel” – mondta az államtitkár. Hozzátette: a komplexum céltudatos építkezés és munka gyümölcse, kialakításához a kormány céltámogatással járult hozzá.

A 2600 négyzetméteres létesítményben kétszáz edzésállomás található.

capture_20170927203918

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere hozzátette: nem csupán az egyetem alkalmazottai, diákjai élhetnek a létesítmény nyújtotta lehetőségekkel, hanem a város lakói is igénybe vehetik a magas színvonalú szolgáltatásokat. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a Nagyerdőn a következő három évben 14 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat majd meg, köszönhetően a többi között annak, hogy a kormány kiemelt turisztikai régió részévé nyilvánította Debrecent.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora hangsúlyozta: a fitneszközpont egyben egészségügyi intézmény is, hiszen a sportnak gyógyító hatása van, az aktív testedzéssel számos komoly betegség, például anyagcserezavarok, a 2-es típusú cukorbetegség, szív- és érrendszeri problémák és mozgásszervi betegségek is megelőzhetők.

Bács Zoltán, az intézmény kancellárja elmondta: a belső munkálatokkal nagyon rövid időn belül, négy hónap alatt készültek el. A központ kialakítása mintegy 600 millió forintba került, a gépek, eszközök vásárlására pedig további 280 millió forintot költöttek – mondta, hozzátéve, hogy az egyetem öt év alatt mintegy ötmilliárd forintot fordít sportjellegű fejlesztésekre. Példaként említette a Dóczy utcai sportközpont felújítását, pályák építését, valamint a Debrecen-Pallagon felépülő kézilabdacsarnokot.

Megtelt a stadion az ország legnagyobb tanévnyitó buliján

A Debreceni Egyetem tanévnyitó show-ját is Nagyerdei Stadionban tartják, több ezer egyetemista és meghívott részvételével. Az esemény szerdán este kezdődött. A köztelevízió tudósítója helyszíni bejelentkezésében az M1 Híradójának esti kiadásában elmondta: tavaly rendezték meg először a stadionshow-t, amely az ország legnagyobb tanévnyitó bulija.

A rendezvényen részt vesz az egyetem mind a 14 karának hallgatója, a külföldi hallgatók is, illetve a tagintézmények, a kutatóintézetek munkatársai, egykori diákok és szülők is. A 20 ezres stadion tehát megtelt – jelentette a tudósító.

A tanévnyitó show jótékony célt is szolgál, a bevételéből négymillió forintot a Debreceni Egyetem gyermekklinikája kap.