Terrortámadás Izraelben: három embert lelőtt egy fegyveres

 

Palesztin fegyveres nyitott tüzet izraeli biztonságiakra kedd reggel Ciszjordániában, három embert megölt, egy negyediket megsebesített – számolt be az esetről az izraeli hadsereg rádiója.

A fegyverest lelőtték, de még nem sikerült azonosítani. A merénylet a palesztinokat átengedő, a település és Bét Curit közötti úton lévő biztonsági kapunál történt.

Egy helyi lakos a rádiónak elmondta, a fegyveres a településre palesztin munkásokkal együtt érkezett és tüzet nyitott az izraeli rendőrökre.

Egy egészségügyi dolgozó elmondta, az áldozatokon lőtt és szúrt sebeket is találtak, személyazonosságukat nem hozzák nyilvánosságra.

A harminckét éves súlyos sebesültet a jeruzsálemi Hadassza kórházba szállították. Több lövés érte, de tudatánál van, és az orvosok műtétre készítik elő.

Az izraeli hadsereg rádiója szerint a 37 éves, a szomszédos Bét Curít nevű palesztin faluból érkező, érvényes izraeli munkavállalási engedéllyel rendelkező vendégmunkást gyanúsnak vélték, felszólították, hogy álljon félre, mire válaszul felemelte a pólóját, és pisztolyával közvetlen közelről tüzet nyitott a települést ellenőrző biztonságiakra.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint a támadó négygyermekes családapa, aki eddig a Sin Bét belbiztonsági szolgálat szerint soha nem került a biztonsági hatóságok látókörébe, korábban nem követett el bűncselekményt.

A rádió szakértői szerint az eddigi merényletekhez képest szokatlan a támadó idősebb életkora, valamint hogy munkavállalási engedélye volt, és nem házi készítésű, hanem valódi fegyverrel rendelkezett.

Egyelőre egyik terrorszervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, de a Gázai övezetet uraló Hamász üdvözölte az izraeliek elleni fegyveres támadást.

2015 óta a palesztinok 48 izraelit, egy amerikai és egy brit turistát gyilkoltak meg lövöldözéses, késes és gázolásos támadásaikban. Ez idő alatt az izraeli hatóságok 255 palesztinnal végeztek, állításuk szerint többségükben a támadókkal.