Pécsi Balett a Müpában

 

A Shakespeare vígjátéka alapján készült kétfelvonásos táncjáték, A makrancos hölgy Pécs után Budapesten is látható.

A táncjátékot már sikerrel mutatta be a társulat be a XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, amelynek házigazdája maga a Pécsi Balett volt.
A Nemzeti Táncszínház szervezésében szerdán műsorra kerülő fővárosi bemutatóról azt írták: a produkció örök érvényű történetet mesél el egy fifikás és ravasz fiatal nőről, aki látszólag a háttérben van, de az irányítást sosem engedi ki a kezéből. “Szerettem volna Shakespeare örökérvényű művét modern keretbe illeszteni. A forma- és mozgásvilág ízig-vérig 21. századi, a történet klasszikus, a kettőt pedig a nő és a férfi mindig aktuális örök küzdelme köti össze” – idézte az összefoglaló az előadás koreográfusát, Földi Béla Harangozó-díjas művészt.

Jelenet a pécsi Balett Az iszonyat balladája című előadásából. Fotó: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Jelenet a pécsi Balett Az iszonyat balladája című előadásából. Fotó: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A makrancos hölgy zenéjét Kovács Benjámin szerezte, a díszletet és a jelmezeket Molnár Zsuzsa tervezte, a dramaturgia Uhrik Teodóra és Vincze Balázs munkája. A címszerepet Ujvári Katalin, Petruchiót Molnár Zsolt táncolja. A főbb szerepekben Koncz Pétert, Hoffman Virág Zoét, Szabó Mártont, Matola Dávidot, Kerekes Soma Lőrincet, Tuboly Szilárdot és Nagy Íriszt láthatja a közönség.

A Pécsi Balett a Művészetek Palotájában tartandó budapesti bemutatót követően egyhónapos mexikói turnéra indul, 18 fellépést terveznek a többi között Mexikóvárosban, Monterreyben, Guadalajarában és Acapulcóban. A táncegyüttes a Carmen és a Carmina Burana című előadásaival vendégszerepel a közép-amerikai országban.