A luxemburgi képviselőház elnökét fogadta Kövér

 

Kövér László házelnök kedden az Országházban fogadta Mars di Bartolomeót, a luxemburgi képviselőház elnökét – tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés sajtóirodája.

A felek az Európát és az Európai Uniót érintő kérdéseket, aktuális kihívásokat vitatták meg. A közlés szerint Kövér László kijelentette, hogy Magyarország kiegyensúlyozott és konstruktív kapcsolatokra törekszik a Luxemburgi Nagyhercegséggel, kormányközi és gazdasági kapcsolataink mellett a parlamenti együttműködés szorosabbra fűzésében is érdekeltek vagyunk.

A házelnök hozzátette, hogy az Országgyűlés továbbra is nyitott a regionális együttműködés erősítésére, beleértve a V4-ek és a Benelux országok törvényhozásai közötti kapcsolatépítést.

A luxemburgi képviselőház elnöke is elkötelezettségét fejezte ki a kétoldalú parlamenti kapcsolatok elmélyítése mellett, és a házelnöki további eszmecseréken túl a bizottságok és a baráti tagozatok közötti találkozókat is szorgalmazta.

Mars di Bartolomeo személyében először tett hivatalos látogatást Magyarországon a Luxemburgi Nagyhercegség Képviselőházának elnöke.