Orbán: különleges kapcsolatot szeretnénk Magyarország és Vietnam között

 

Különleges kapcsolatot szeretne kiépíteni a kormány Magyarország és Vietnam között - mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Hanoiban, a Nguyen Xuan Phuc vietnami miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor kifejtette: Magyarország azért választotta Vietnamot térségi stratégiai partnerének, mert hosszú ideje jó a diplomáciai együttműködés a két ország között, továbbá mert mintegy háromezer olyan vietnami állampolgár van, aki az iskolai képzettségét Magyarországon szerezte, Magyarországon pedig él egy becsületes és szorgalmas családokból álló többezres vietnami kolónia.

Azt is kiemelte, hogy stratégiai elemzők szerint a következő harminc évben Vietnam lesz a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa. A miniszterelnök négy olyan területet is megjelölt, ahol Magyarország jól tudna segíteni Vietnamnak: ilyen az egészségügyi ipar, a vízgazdálkodás és vízipar, az informatika, valamint a mezőgazdaság, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra. Külön kiemelte: megállapodás született arról, hogy Magyarország kórházat épít Vietnamban.

“Biztosított” a két ország kapcsolatának jövője

Orbán Viktor beszámolt arról, hogy évente – az eddigi 100 helyett – 200 vietnami diák tanulhat majd ösztöndíjjal Magyarországon, amivel “biztosított” a két ország kapcsolatának jövője. A kormányfő elmondta: az általa vezetett politikai-üzleti delegáció azzal a céllal érkezett Hanoiba, hogy kifejezze Magyarország tiszteletét Vietnam iránt és elismerését a gazdasági fejlődéséért. Emellett célul tűzte egy új fejezet nyitását a két ország kapcsolatában.

Végül hivatalos budapesti látogatásra hívta vietnami kollégáját. Nguyen Xuan Phuc sajtónyilatkozatában arról beszélt, hogy országa nagyra tartja a magyar-vietnami kapcsolatrendszert. A mostani tárgyalást sikeresnek minősítő vietnami miniszterelnök emlékeztetett, hogy több évtizedes múltja van a két ország barátságának, a hétfői megbeszélésen pedig kijelölték a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének stratégiai területeit, így például az informatikát, a vízgazdálkodást, a környezetvédelmet és az agrár-együttműködést.

Nguyen Xuan Phuc megköszönte, hogy Magyarországon kedvező feltételeket teremtettek az ott élő vietnami kolóniának a beilleszkedésre a magyar társadalomba. A sajtónyilatkozatok után több kétoldalú megállapodást is aláírt a magyar és a vietnami fél a két miniszterelnök jelenlétében.

A hitelprogram mellett több tárcaközi megállapodás is született: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénzügyi, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter mezőgazdasági, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pedig információtechnológiai tárcaközi megállapodást kötött. Varga Mihály emellett egy szakképzési együttműködési megállapodást is aláírt.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára oktatásimunkaterv-módosítást és kulturális tárcaközi munkatervet látott el aláírásával. Emellett Kaposvár és Can Tho testvérvárosi megállapodást kötött, ezt magyar részről Szita Károly polgármester szignálta.

Orbán Viktor hétfő reggel, a megbeszélések előtt a vietnami fővárosban megkoszorúzta az Ismeretlen katonák emlékművét, majd ünnepélyes katonai ceremóniával fogadták őt az Elnöki Palotánál. A miniszterelnök programja helyi idő szerint délután magyar-vietnami üzleti fórummal, majd államfői és házelnöki találkozóval folytatódik.