Máris rendeződhet a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye

 

A vezető román kormánypárt kormányhatározattal vagy törvénnyel hozná létre újra a tanévkezdés előtt megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke egy tévéinterjúban beszélt erről, kijelentését az Agerpres hírügynökség idézte.

Liviu Dragnea az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetését idézte, amelyről múlt szombaton Facebook-bejegyzésében már beszámolt. ”Elmondtam neki: megoldjuk ezt a kérdést úgy, hogy a következő tanévtől az az iskola (a Római Katolikus Gimnázium) létrejöjjön. Vagy kormányhatározatot fogadunk el, vagy törvényt a parlamentben, de mindent megteszünk azért, hogy ez az iskola megalakuljon” – fogalmazott újabb nyilatkozatában a politikus, aki a román képviselőház elnöki tisztségét is betölti.

A politikus az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetés részleteire is kitért. Elmondta, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közvetítésével sikerült kapcsolatba lépnie Magyarország miniszterelnökével, akit “párbeszédre nyitott, intelligens, rendkívül pragmatikus és jó humorérzékű” politikusként ismert meg.

“Veszekedünk évek óta ahelyett, hogy együttműködnénk a gazdaságban, és erősebbek lennénk együtt, mert sok közös érdekünk van: gazdasági is, stratégiai is, illetve a közös EU-s munka terén is. Azt hiszem, jobb, ha megoldásokat keresünk arra, ami a jelenben és a jövőben érdekel bennünket. Elmondtam: teljesen jogosnak találom a kérést, hogy az az iskola működjön” – idézte a telefonbeszélgetést Liviu Dragnea.

A marosvásárhelyi iskolahelyzet megértetésére elmagyarázta, hogy a római katolikus egyház, miután visszakapta a marosvásárhelyi iskolaépületeit, nem tette ki azokból a román tannyelvű Unirea Főgimnáziumot, csak annyit kért, hogy cserében a kisebbik épületében jöjjön létre egy római katolikus iskola.  ”Erre a kérésre a román állam igent mondott” – fogalmazott a PSD elnöke.

Meg kell keresni a legjobb utakat

Liviu Dragnea arra is kitért, hogy az iskolaügy rendezésére tett ígéretéért cserébe Orbán Viktor miniszterelnök megígérte, hogy utasítja Magyarország külügyminiszterét: támogassa Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). ”Találkozókat kell még rögzítenünk, hogy megkeressük, melyek a legjobb utak ahhoz, hogy jó együttműködés alakuljon ki a két ország között” – fogalmazott Liviu Dragnea.

 

A Dragnea-Orbán telefonbeszélgetést követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton közölte: Magyarország támogatja Románia felvételét az OECD-be. A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és múlt csütörtökön emelt vádat ez ügyben Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen.

Az ügyészségi vizsgálat, és egy az iskola létrehozásának a részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat jogerős bírósági felfüggesztése vezetett oda, hogy a szeptember 12-én kezdődött tanévtől megszűnt önálló intézményként működni a Római Katolikus Gimnázium. Diákjai és tanárai azonban az egyházi épületben kezdhették meg a tanévet a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium szervezeti keretében.

Köszönetet mondott a román külügyminiszter Magyarországnak

Megköszönte Teodor Melescanu román külügyminiszter a magyar kormánynak, hogy megadja a támogatást Románia OECD-tagságához – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután telefonon beszélt román kollégájával. A magyar tárcavezető – aki Hanoiban tartózkodik az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar küldöttség tagjaként – elmondta azt is: Teodor Melescanu ismét arról biztosította őt, a román kormány mindent megtesz azért, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy minél előbb megnyugtató módon rendeződjön.

Szijjártó Péter szombaton közölte, hogy Magyarország támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), miután Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ígéretet tett a marosvásárhelyi iskolahelyzet megoldására.

A pártvezető telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, ennek során tett ígéretet Liviu Dragnea a helyzet megoldására – közölte akkor a külgazdasági és külügyminiszter, jelezve: a döntésről konzultáltak Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a marosvásárhelyi magyar tannyelvű katolikus iskola működését. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen.