Kis híján szakadékba zuhant egy turistabusz, mert elájult a sofőr

 

Szakadék szélén állította meg az osztrák Alpokban a turistabuszt egy francia utasa, miután észrevette, hogy a sofőr elájult - írta a BBC hírportálja.

A turistabusz fedélzetén 21 utassal a Tiroli-Alpokban járt, amikor a 76 éves járművezető elvesztette az eszméletét – közölte a rendőrség. A busz a szakadék felé hajtott, de az egyik utas a a kormányhoz ugrott és sikerült lefékeznie a járművet.

A jármű belehajtott a védőkorlátba és megállt, négy utast kórházba kellett vinni.

A francia utas, aki megmentette a többiek életét, közel ült a sofőrhöz, amikor az rosszul lett a nyugati-ausztriai Schwaz közelében szombaton – írta a helyi média. A helyi rendőr elmondta, hogy a busz végül mintegy 100 méterre állt meg a szakadék szélétől.