Két év múlva eltekerhetünk a Balatonig

 

2019 nyarára elkészülnek a Budapest-Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra – jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hétfőn Velencén, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló berendezést.

Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy a következő két évben „soha nem látott mértékű”, kerékpáros turizmust érintő fejlesztés valósul meg Magyarországon.

Kiemelt feladatnak nevezte a Balaton-kör rendbetételét és prioritásnak nevezte a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút megépítését, amely az Eurovelo 14-es európai útvonal része lett, miután nemrégiben Brüsszelben elfogadták a nyomvonal tervét.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a 110 kilométeres Budapest-Balaton bicikliút tervei 2-3 héten belül készen lesznek. Hozzátette: pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni.

És tovább is

Révész Máriusz az új európai bicikliúttal kapcsolatban kiemelte, hogy a nyomvonal a Bodeni-tótól indulva, Ausztrián keresztül haladva, Magyarországon az Őrséget, a Balatont, a Velencei-tavat, Budapestet, Egert, Hortobágyot és a Tisza-tavat érintve Debrecenig haladna. Hozzátette, hogy reményei szerint később két keréken Székelyföld vagy akár a Fekete-tenger is elérhető lesz majd.

A kormánybiztos rámutatott, hogy kevés információ áll rendelkezésükre a magyar kerékpáros életről, az utak kihasználtságáról, ezért a fejlesztési stratégiában számos helyen mérhetővé tennék a biciklis közlekedést. Megjegyezte, hogy jövőre írják ki a közbeszerzést a mérőberendezések beszerzésére, telepítésére.

Mint elmondta, a mérőhálózat kiépülését követően kétévente végeznének turisztikai méréseket, a köztes időben pedig a mindennapi kerékpáros közlekedést mérnék.