Jogerős ítélet: földön fekvő embert rugdosott a Jobbik soproni önkormányzati képviselője

 

Az Átlátszó szúrta ki, hogy megszületett a jogerős ítélet egy 2015-ös ügyben: elsőrendű vádlottként a Jobbik önkormányzati képviselőjét, Dr. Bendes Zoltánt erőszakos bűncselekmény, garázdaság és testi sértés miatt jogerősen 300 ezer, II. rendű tettestársát, a szintén jobbikos fiatalt 160 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Sem Bendes, sem a szintén bűnösnek talált politikustársa, a helyi Jobbik Ifjúsági Tagozatát szervező Jakabfi László nem fellebbezett az első fokú verdikt ellen, hanem elfogadták azt. Az ügyészség viszont súlyosbításért fellebbezve vitte tovább az ügyet másodfokra, esetükben felfüggesztett börtönbüntetést kérve. A perben egyetlen személy fellebbezett: a harmadrendű vádlott, aki az eljárás során végig ragaszkodott ártatlanságához, de végül őt is elítélték – az ő ügye most harmadfokon van, a Kúriánál – írja a portál.

Stockphoto - bírói kalapács - igazságszolgáltatás - ítélet

A 2015. februári éjszaka az alábbiak szerint zajlott: aznap mind a harmadrendű vádlott, mind az orvos-politikus Bendes Zoltán egy-egy nagyobb társasággal szórakozott Sopron belvárosában. Az egyik szórakozóhelyre akartak volna bejutni, de az már zárva volt. Ekkor a harmadrendű vádlott elmondása szerint Bendes Zoltán és Jakabfi László, akik ittasak voltak, hangosan kiabálni, szitkozódni kezdtek amiatt, hogy nem engedték be őket a helyre, ahol záróra volt. Erre a harmadrendű vádlott keresetlen szavakkal megjegyezte, hogy jobbikosként viselkedhetnének kulturáltabban is, ebből alakult ki a szóváltás, majd a verekedés.

Az ítéletben rögzített tényállás szerint a szóváltásos-dulakodásos adok-kapok kölcsönös volt ugyan, de Bendes ütött először. A harmadrendű vádlott és Bendes „szóváltásba keveredtek, majd a szóváltás dulakodássá fajult, ennek során kölcsönösen lökdösték egymást. I. r. Dr. Bendes Zoltán ököllel nagy erejű ütést mért az arcára, ami az első négy fogát találta el”. Ezután a megtámadott férfi „egy alkalommal ökölbe szorított kézzel orron ütötte I. rendű Dr. Bendes Zoltán vádlottat, aki az ütés következtében a földre esett.” Ezt látva Dr. Bendes Zoltán helyszínen lévő lánytestvére „a további dulakodást meg akarta akadályozni, ezért I. és III. r. vádlott közé lépett, azonban III. r. […] vádlott egy alkalommal, nyitott tenyérrel, dulakodás közben arcul ütötte. Így a lány az ütés következtében a földre esett.” – rekonstruálja a történéseket a bírósági ítélet.

A harmadrendű vádlott a fiatalkorú lány mehütését tagadja, és a bírósági iratok, valamint a térfigyelő kamerák felvételei azt a verziót támasztják alá, hogy a harmadrendű vádlottat a két Jobbik-politikus, Dr. Bendes és Jakabfi a társaságuk három másik, hozzájuk csatlakozó tagjával üldözte, aztán közülük Jakabfi „a Széchenyi tér Domonkos templom előtti szakaszán érte utol, ahol lábát összeakasztva felrúgta.” Miután a férfi a földre került, „I. r. Bendes Zoltán vádlott futtában fejbe rúgta, majd II. r. Jakabfi László vádlottal még többször megrúgta, illetve megütötte. A bántalmazást csak a helyszínre érkező ismerőseik közbelépésének hatására fejezték be” – szögezi le az ítélet.

Tovább részletek az ügyről itt olvashatók.