Fejenként 9 milliót adna a migránsoknak Soros

 

Soros György terve alapján két év alatt összességében 30 ezer euróval, vagyis mintegy 9 millió forinttal kellene segíteni az illegális migránsok integrációját – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta, az elmúlt másfél-két évben konzervatív becslések szerint is mintegy másfél millió illegális bevándorló érkezett Európába, ami Soros György terve alapján 45 milliárd eurós, az éves magyar GDP 40 százalékának megfelelő költséggel járna.

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy a tervben szereplő összeg a havi nettó bér százhatszorosa, vagyis egy minimálbért kereső magyar ember 9 év alatt kereshet annyit, amennyit Soros György egy migráns integrációjára akar költeni.

Ez a terv nemcsak az abban szereplő magas összeg miatt mellbevágó, hanem azért is, mert annak forrását európai áfaemelésből, a benzinfogyasztás és a turizmus további adóztatásából, valamint az uniós mezőgazdasági és kohéziós források megkurtításából teremtenék elő – fejtette ki a kormányszóvivő.

Belgrád, 2016. május 16. Az Európai Unió nyugati államaiba igyekvő migránsok humanitárius segélyért állnak sorban Belgrádban 2016. május 16-án. (MTI/EPA/Koca Sulejmanovic)

Az Európai Unió nyugati államaiba igyekvő migránsok humanitárius segélyért állnak sorban Belgrádban 2016. május 16-án (MTI/EPA/Koca Sulejmanovic)

Fenyegetőzések és politikai zsarolások

Kovács Zoltán rámutatott arra is, hogy a migrációval szemben kemény álláspontot képviselő Magyarországot érő fenyegetőzések és politikai zsarolások mögött is az a megfontolás áll, hogy az illegális migráció költségeit valahogy elő kell teremteni.

Példaként említette erre, hogy pénteken Viviane Reding korábbi uniós biztos fenyegette meg egy interjújában Magyarországot a kohéziós támogatások csökkentésével, ha az ország nem hajlandó együttműködni a kötelező kvóta ügyében.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, két éve egész Európa nyögi az illegális bevándorlás költségeit. Az előrelátóbbak, köztük Magyarország például a megelőzésre és a határvédelemre költött – fejtette ki, hozzátéve, Németország 2017-ben 19 milliárd eurót irányzott elő az illegális migráció kezelésére, amiből mintegy 4,1 milliárd eurót szántak segélyre, vagyis arra a juttatásra, amelyről részben Soros György is beszél.

Óriásiak a költségek 

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy Németországban egy sorsa elbírálására váró, illetve különböző programokban részt venni akaró migráns havonta 354 euró, tehát több mint 110 ezer forint juttatásban részesül.

Hangsúlyozta, ebből is látszik, hogy óriási költségei vannak az integrációra tett erőfeszítéseknek, és „ne legyenek kétségeink, hogy a valós társadalmi költségei ennél jóval nagyobbak”, figyelembe véve Nyugat-Európa biztonsági állapotát és az integráció sikertelenségét.

A magyar kormány mindezekre is tekintettel továbbra is úgy gondolja, hogy az illegális migráció veszélyt jelent, főleg akkor, ha az Európai Unió intézményesített formában, Soros György tervének megfelelően akarja bevezetni azt – mutatott rá Kovács Zoltán.

Az ellenzékre nem számíthatnak 

A kormányszóvivő aláhúzta, miután a kabinet ebben a kérdésben nem számíthat az ellenzékre, minden magyar embert arra kér, hogy töltse ki és küldje vissza a következő nemzeti konzultáció kérdőíveit, ami nagy segítséget jelenthet a magyar álláspont képvviseletében az illegális bevándorlásról folyó „nagyon komoly uniós vitákban”.