Magyar sztárépítész sanghaji örökségéről jelent meg nívós fotóalbum

 

Hudec László (1893 –1958) magyar építész sanghaji épületeit mutatja be az az exkluzív fotóalbum, amelyet szeptember 21-én, magyar idő szerint hajnalban mutatott be Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa a Hudec László tervezte Hubertus-udvarban (ma Metropolo Jinjiang Hotels Classiq – Dahua Hotel), Sanghajban - közölték a szervezők a hirado.hu-val. A magyar építész a ’20-as, ’30-as években több mint száz épületet tervezett Kína egyik legnagyobb városában. Elismertségét, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy két évvel ezelőtt Hudec Lászlót egyedüli külföldiként beválasztották a 99 legmeghatározóbb sanghaji „klasszikusok” sorába. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, Szijjártó Péter miniszter előszavával megjelenő HUDEC by Nicky Almasy album különlegessége, hogy a magyar fotóművész kameráján keresztül a még álló Hudec-épületeket ismerhet meg a közönség. A feladat sürgető volt, hiszen egyes épületeket az idő vasfoga tépázott meg, másokat az új tulajdonos alakított át saját ízlése szerint − nem törődve annak valós és eszmei értékével −, míg megint másokat várhatóan a közeljövőben bontanak le. Az album mellett a Hudec in Motion kiadványt is megismerhették az érdeklődők, amely a 21. századi technika segítségével, egy-egy videoklip formájában kelti életre az építész legnevesebb épületeit.

Ahogy azt a szervezők az általuk kiadott közleményben tudatták, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, Szijjártó Péter miniszter előszavával megjelenő HUDEC by Nicky Almasy album különlegessége, hogy a magyar fotóművész kameráján keresztül a még álló Hudec-épületeket ismerhet meg a közönség.

Hugyecz-bemutató. Fotó: KKM

Sürgető volt feladat volt az örökség dokumentálása, hiszen egyes épületeket az idő vasfoga tépázott meg, másokat az új tulajdonos alakított át saját ízlése szerint − nem törődve annak valós és eszmei értékével −, míg megint másokat várhatóan a közeljövőben bontanak le.

Az album mellett a Hudec in Motion kiadványt is megismerhették az érdeklődők, amely a 21. századi technika segítségével, egy-egy videoklip formájában kelti életre az építész legnevesebb épületeit.

Hugyecz László Besztercebányán született 1893-ban. Tanulmányait a Műegyetemen végezte, majd az orosz fronton harcolt az első világháborúban. Szibériába hurcolták, a hadifogságból megszökött és végül Sanghajban talált otthonra.

1918-tól egy amerikai tervező cégnek dolgozott, majd 1925-ben megalapította saját vállalkozását. Nevét a könnyebb kiejthetőség érdekében – nagyapja után – ettől kezdve már Hudecként használta.

A ’20-as, ’30-as években több mint száz épületet tervezett Sanghajban, egyebek között a Park Hotelt, amely az 1980-as évekig Kelet-Ázsia legmagasabb épülete, egyúttal a gazdag, fejlett Sanghaj jelképe volt, vagy az art deco építészet egyik gyöngyszemét, a Zöld-házat, amely a város első aranykorának egyik szimbóluma lett.

Hudec kínai neve (Wu-da-ke) összeforrott Sanghajéval, épületei közül több, a város máig meghatározó szimbóluma lett. Két évvel ezelőtt Hudec Lászlót egyedüli külföldiként a 99 legmeghatározóbb sanghaji „klasszikusok” közé választották.

Nicky Almasy az egyik legkeresettebb fotóművész Sanghajban. Jelenleg Malajziában, Kuala Lumpurban él. Neves külföldi magazinoknak és újságoknak, többek közt a Financial Times-nak, a The Daily Mailnek, a Where-nek, a Travel 3Sixty-nek (Air Asia) dolgozik.

Fényképes és filmes munkásságáért számos díjban részesült. 2010-ben Nicky Almasy-t érte a megtisztelő felkérés, hogy Kína legmagasabb, a Burj Khalifa után a világ második legmagasabb épületét, a Shanghai Towert örökítse meg fényképein.

A fotóművész másik kiemelt témája maga Sanghaj. Az elmúlt tíz évben a történelem egyik legjelentősebb városrendezési átalakításán áteső metropoliszt töretlen lelkesedéssel fotózta.