A kínai-magyar kulturális együttműködésről tárgyalt Balog Zoltán Hangcsouban

 

Lo Su-kang kínai kulturális miniszterrel folytatott kétoldalú megbeszélést pénteken Kínában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki részt vett a Kína - Közép- és Kelet-Európai Országok Kulturális Miniszteri Fórum ünnepélyes megnyitóján is Csöcsiang tartomány fővárosában, Hangcsouban.

Balog Zoltán az MTI-nek adott pénteki interjújában felidézte: Kína és a tizenhat közép- és kelet-európai ország (16+1) első találkozóját 2013-ban tartották, amelyen az akkori kínai kulturális miniszterrel írta alá azt a kulturális együttműködési keretmegállapodást, amelynek eredményeként azóta számtalan kulturális rendezvény valósult meg mindkét országban.

Balog Zoltán elmondása szerint a pénteki találkozón Lo Su-kang kínai kulturális miniszterrel áttekintették az eddigi eredményeket és a 2018-as terveket is.

Noha Kína hatalmas ország, komoly figyelmet fordít a közép- és kelet-európai régióra, ami felértékeli a visegrádi négyeket az Európai Unió szemében is – jegyezte meg, hozzátéve: a kínai-magyar kulturális kapcsolatok még sosem voltak ilyen intenzívek, de ugyanez elmondható az ipari és a kereskedelmi együttműködésről is.

Megtiszteltetés, hogy novemberben hazánk rendezheti a magas szintű diplomáciai találkozót

Balog Zoltán kiemelte, hogy novemberben Magyarországon találkoznak a 16+1 ország miniszterelnökei. Különleges megtiszteltetés, hogy Magyarország rendezheti ezt a magas szintű diplomáciai találkozót, éppen abban az évben, amikor a visegrádi négyek soros elnökségét is betölti – fogalmazott a miniszter.

Mint közölte, már folynak az előkészületek a Kínai Kulturális Intézet megnyitására Budapesten.

A nagy tánctáborba Kínából is érkeznek táncosok

A jövő évi programokról szólva elmondta, hogy Magyarországon tartják meg a 16+1 ország kreatív ipari fórumát. A kreatív ipar nagyon fontos kapocs a kultúra és a gazdaság között, és Kína ebben igen sikeres, ezért a fórum fontos tapasztalatcserének ígérkezik – jegyezte meg.

Jövő év augusztusában egy nagy tánctábort szerveznek Horvátországban és Magyarországon, amelyre Kínából és a tizenhat közép- és kelet-európai országból is érkeznek táncosok, de a megbeszélésen szóba került a Kínai Központi Opera magyarországi vendégszereplése is – árulta el a miniszter.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy 2019-ben ünneplik a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenedik évfordulóját. Ennek az előkészületei is rövidesen megindulnak – tette hozzá.

Több magyar előadást is láthatnak Kínában 2018-ban

Jövőre a magyar fél Kínába visz egy Kodály Zoltán zenéjére készült Háry János-bábjátékot, és Kína több városában is látható lesz egy kortárs magyar képzőművészeti kiállítás. Kínában nagyon szeretik a magyar operát, operettet, a magyar zenét, ezért több koncert is szerepel a jövő évi tervek között – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben Kodály-pont is nyílt, ahol a kínai gyerekek a Kodály-módszer szerint tanulhatnak.

Szombaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese írja alá magyar részről a 16+1-es zenei unió megalakításáról szóló okmányt, amely a tizenhét ország közötti zeneakadémiai együttműködéshez nyújt majd keretet – mondta Balog Zoltán.