A bizonytalan németek megszerzését célozza a provokatív kampány

A Századvég kutatóintézet kutatója szerint a bizonytalan német szavazók megszerzését célozza az Alternatíva Németország (AfD) provokatív kampánya.

Pócza István az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: az AfD-ről azt lehet tudni, hogy különböző vonulatok vannak benne, de alapvetően nagyon szélsőséges. A választási versenyben a két nagy párt (CDU/CSU és az SPD) mögött jelentős mértékben le vannak maradva a kisebb pártok, de sokáig úgy tűnt, az AfD-nek komoly esélye lehet megszerezni a harmadik helyet. Az elmúlt hónapban, fél évben viszont állandó csökkenést mutatott a szélsőséges párt népszerűsége.

Az AfD azt látja, főleg a bevándorlásellenességben van egy bizonyos nyitottság az emberekben, ezt a célt szolgálhatja a napokban indított provokatív plakátkampány, s hogy politikusaik “erőseket mondanak” – tette hozzá Pócza István. Megjegyezte: az elmúlt 3-4 napban ismét növekedni kezdett az AfD népszerűsége, eszerint eredményes is lehet ez a kampány.

Berlin, 2017. szeptember 3.A WDR német televíziócsatorna által közreadott képen Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke (b) és kihívója, Martin Schulz, a német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője és kancellárjelöltje kezet fog a televíziós vitájukon 2017. szeptember 3-án. A parlamenti választásokat szeptember 24-én tartják Németországban. (MTI/AP/WDR/Herby Sachs)

A Századvég kutatója emlékeztetett arra is, korábban mindkét nagy párt jelezte, hogy vannak olyan erők, amelyekkel nem hajlandóak koalíciót alkotni. Konkrétan megnevezték a két szélsőséget, köztük az AfD-t is. Angela Merkel német kancellár (a kutató szerint a választás esélyese) is kijelentette, hogy ezzel a párttal semmilyen módon nem kíván együttműködni. Ezért Pócza István úgy véli, az AfD a saját eredményességéért, a “képviselői posztjaiért fut”, s nem koalícióalkotás reményében.

Németországban vasárnap tartják a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást.