Ferenc pápa: Az egyház késve lépett a pedofíliával szemben

 

Az egyház késve lépett fel a tagjai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben - hangsúlyozta Ferenc pápa a kiskorúak védelmében felállított pápai bizottságot fogadva a Vatikánban. A katolikus egyházfő gyorsabb és szigorúbb eljárásra sürgette az egyházi hatóságokat.

Ferenc pápa kijelentette: az a korábbi gyakorlat, hogy a pedofíliával vádolt papokat más egyházmegyébe helyezték át, hozzájárult “a lelkiismeretek altatásához, és amikor a probléma tudatosítása késik, a megoldás is késik. A szexuális visszaélések botránya borzasztó romlás az egész emberiség számára, sebezhető gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket sújt minden országban és minden társadalomban.

Az egyház számára nagyon fájdalmas tapasztalat volt ez. Szégyent érzünk a felszentelt pásztorok által elkövetett visszaélések miatt”. A pápa a kiskorúak védelmében 2014-ben felállított pápai bizottságot fogadta. Bejelentette, úgy döntött, hogy a pedofília-ügyek továbbra is a Hittani Kongregáció hatáskörében maradnak, és nem kerülnek át szentszéki bírósági szervekhez.

A szexuális visszaélések ügyei felgyülemlettek

Ezt azzal magyarázta, hogy “egyesekben még mindig nem tudatosodott, mekkora problémáról van szó, ezért jobb ha a Hittani Kongregációnál marad”. A pápa elismerte, hogy a szexuális visszaélések ügyei felgyülemlettek, és több eset régóta kivizsgálásra és ítéletre vár. A gyorsabb eljárás érdekében az ügyek osztályozását szorgalmazta. Ezen kívül javasolta, hogy a Charles Scicluna érsek, a szentszék ügyésze vezette vizsgálati és jogászi munkát a helyi egyházmegyék püspökei is segítsék.

Ferenc pápa kijelentette, “ha kiskorúakról van szó, elég egyetlen bizonyított visszaélés a fellebbezés nélküli ítéletre”. Megjegyezte, hogy az elítélt a pápához fordulhat kegyelemért, de ő ezt nem fogja aláírni. “Ezt a hibát nem követem el többé” – mondta a pápa magyarázatként megemlítve, hogy pápasága elején megkegyelmezett egy olasz papnak, aki utána ismét visszaélést követett el.

“Csúnya betegség ez, ki kell irtani” – jelentette ki Ferenc pápa a pedofíliáról. A kiskorúak védelmében felállított bizottságot Sean Patrick O’Malley bíboros vezeti. A bizottság tagjai között volt két áldozat is, az ír Marie Collins és a brit Peter Saunders, akik gyermekkorukban szenvedtek el erőszakot papoktól. Saunders 2016 februárjában, Collins idén márciusban távozott hatástalannak nevezve a bizottság munkáját.

A Vatikán legutóbbi adatai szerint szexuális visszaélés elkövetése miatt 2004 és 2013 között 900 pap veszítette el egyházi státusát. Ugyanebben az időszakban évente 600 pedofília-feljelentés érkezett a Vatikánba, többségük évekkel vagy évtizedekkel korábban elkövetett esetekre vonatkozik.