Bakondi: a következő időszakban komoly viták várhatók az EU-val

 

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint azért fordultak a magyar emberekhez és kezdeményezték a nemzeti konzultációt, mert a következő időszakban komoly viták várhatók az Európai Unió (EU) "erőszakos, agresszív fellépése" miatt, és ebben a küzdelemben a kormánypártok nem számíthatnak az ellenzékre.

Bakondi György az M1 aktuális csatornán szerdán hangsúlyozta: “Magyarország magyarként megtartásért”, a magyar kultúra, közbiztonság megtartásáért folytatják a küzdelmet.

Úgy fogalmazott: azok az európai döntéshozók, akik az állandó kvótarendszer megteremtésére, a kerítés lebontására törekszenek, esetenként “durva politikai és jogi nyomás” alá helyezik az egyet nem értő országokat, mintha ugyanazokban az elképzelésekben lennének érdekeltek, amelyek legmarkánsabban a “Soros-terv” különböző pontjaiban érhetők tetten.

Soros György egy, a Bloombergnek adott nyilatkozatával kapcsolatban Bakondi György azt mondta: a milliárdos szerint a menekültek védelméért a “nemzetek határainak lebontására, a kerítések megszüntetésére” nagy szükség van, vagyis vélhetően ezek mögött az elképzelések mögött tetten érhető a nemzeti identitás kedvezőtlen megítélése.