Petíció indult a marosvásárhelyi iskola megmentése érdekében

 

Petíció indult a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése érdekében, melynek célja, hogy a román hatóságok szüntessenek meg minden, az iskola ellen hozott törvénytelen határozatot, és biztosítsák a további működéséhez szükséges törvényes kereteket - írta a citizengo.org.

Jelenleg az iskola gyakorlatilag megszűnt. Vannak, akik az épületben tanulhatnak tovább, míg több mint száz diákot “szétszórtak” a megye iskolái között, és legtöbbjük gimnázium helyett szakiskolában kellett, hogy folytassa tanulmányait.

A hetekben Magyarország külügyminisztere is az iskola védelmére kelt, Marosvásárhelyen pedig szeptember 6-án a gyulafehérvári érsek felhívására tüntetést szerveztek az iskola védelmében, mégsem született eddig kielégítő megoldás az ügyben.

A marosvásárhelyi több száz éves Római Katolikus Teológiai Líceum az egyetlen Maros megyei katolikus felekezeti oktatási intézmény, amelyet a kommunista kormány 1948-as erőszakos bezárása után sikerült 2015. szeptember 1-jén a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kezdeményezésére újraindítani.

A reményteljes újraindulást követően azonban az intézet nem sokáig tudott békés oktatói munkát folytatni. 2016 őszétől sorozatos, a törvényesség látszatát keltő támadás érte az iskolát, amely akciók az intézet működésének ellehetetlenítését célozták.

A 2016 novembere óta eltelt időszakban az iskolában tanuló gyerekek szülei, az iskola tanári kara, Vatikán bukaresti Nagykövete és Marosvásárhely Helyi Tanácsa több ízben, beadványokon, határozatokon, tárgyalásokon keresztül próbálta elérni, hogy az iskola működése ellen indított rosszindulatú kampány leálljon, de minden egyes kísérlet kudarcba fulladt a Maros megyei Tanfelügyelőség, a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Tanügyminisztérium ellenvetései miatt.

A petícióban arra kérik a felelős állami szerveket, hogy azonnali hatállyal állítsák le az iskola elleni hajszát. Követelik, hogy a gyerekek és szülők élhessenek a romániai és európai törvények által számukra biztosított alapvető állampolgári jogaikkal. A diákok érdeke az lenne, hogy zavartalanul megkezdhessék és folytathassák tanulmányaikat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban.