Fergeteges poén: ezzel nem lehet kijátszani az iPhone védelmét

 

Mint ismert, az új iPhone X zárképernyőjének feloldásához nem kell majd ujjlenyomat-olvasó, elég lesz ránézni. Agyas ötlettel álltak elő a kínaiak.

Úgy lehet feloldani, hogy a tulajdonos egyszerűen megmutatja az arcát az iPhone-nak: a Face ID nevű, 3D arcfelismerő rendszer villámgyorsan nyitja a készüléket.

Mintegy 30 ezer pontot azonosít az arcon, naponta alkalmazkodik a kisebb változásokhoz, nyomon követi a frizura változásait, a borostát, szakállnövesztést, nem hozzák zavarba kalapok és sálak.

Akad azonban, aki úgy véli, a csúcstechnológia groteszk biztonsági hibát rejt magában: mi van, ha a tulajdonosa alszik?

Amennyiben alvás közben a kíváncsi kollégiumi szobatárs/barát/barátnő/házastárs az arca elé tartja a készülékét, akkor már fel is tárult minden titok a leskelődő előtt.

Jellemző, hogy bár az iPhone X még nem is kapható, a piacra szélsebesen reagáló kínai kereskedők már gyártják és árusítják az igencsak szürreális, „hardveres” védelmet, amit Facekini-nek is neveznek. (Talán a „bikini” mintájára lett „arckini” a neve.)

zold arckini

Védőálarcokat készítettek az aggódó Apple-tulajdonosoknak: az ilyen képtelenséget magukra húzva biztosan nem törhető fel az iPhone.

Számtalan változatban készül, 5 és 15 dollár közötti áron, akad zöld betörőálarc, tigrises, zebrás, sőt, elefántos is.

arckini

Ugyan nem akarja senki az online kereskedők üzletét rontani, megjegyzendő, hogy az alvás alatti védekezésre megteszi egy síálarc is. Bár az még az arckininél is izzasztóbb lehet.