Újra zsúfoltak a leszboszi menekülttáborok

 

3700 menekült érkezett Leszbosz görög szigetre augusztusban, de a számuk újra nő, a legtöbbjük egyedülálló férfi – mondta el az M1 tudósítója a helyszínről. Fél órára beengedték a közmédia stábját a Mitilini melletti menekülttáborba, ahol látszódott, hogy tényleg sokan tartózkodnak ott.

A tudósító ismertette: szeptember elsejétől csak 1500 új menedékkérő érkezett, így a szigeten lévő két táborban már újra illegális bevándorlók ezrei tartózkodnak.

– Már újra zsúfoltságról kell beszélni, ugyanis a 800 fős kisebbik táborban csak kétezren tartózkodnak, igaz, a felvételek tanulsága szerint még rendezett körülmények között, ez már nem mondható el a másik, nagyobbik táborról, amit már kívülről sem lehet kamerázni – mondta le az M1 tudósítója.

Kiemelte: a több mint négyezer illegális bevándorló többsége fiatal férfi, akik a beszámolók szerint sok problémát okoznak egymás között, főleg az algériai és marokkói migránsokkal van probléma, sok a rendőri akció.

A két tábor összkapacitása 3500 fő elhelyezését teszi lehetővé, ezért naponta százakat szállítanak át a szárazföldi táborokba – fogalmazott, kiemelve: kérdés, hogy mikor fogják a kitenni ott is újra a Megtelt! feliratú táblát.