Kétszeres javulást mutat az uniós források felhasználása

 

A megítélt és leszerződött uniós támogatások kétszeres javulást mutatnak a 2014-2020-as időszakban az előző, 2007-2013-as fejlesztési periódushoz képest - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken a HG Media csoport Fókuszban rendezvénysorozatának fejlesztéssel és versenyképességgel foglalkozó konferenciáján, Budapesten.

Ismertette, valamennyi fejlesztési programban meghirdették a 2014-2020-as időszak 9400 milliárd forint keretét 2017 március végéig, ebből 6700 milliárdot már odaítéltek, az a terv, hogy év végére a közelettségvállalás szintje a teljes keret 85 százaléka legyen.