Mi az újrakezdések nemzete vagyunk, amire sok példát látunk történelmünkben, de minden újrakezdésben lelkünkben erősebbek lettünk - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a reformációra és a Komáromhoz tartozó Szőny református templomában otthonra talált felvidéki kitelepítettekre emlékező táblák avatásán.
Balog Zoltán kifejtette: ez az ünnep azt jelenti, hogy képesek vagyunk tanulni a bajból; fontos azonban, hogy a tragédiából “ne a bosszút tanuljuk meg, mert az messze visz minket attól, hogy milyen fontosak és értékesek vagyunk egymás számára”. A miniszter kijelentette, Közép-Európa felett új vihar készülődik és azt is megtanulhattuk az elmúlt 70 esztendőből, hogy csak azok maradhatnak meg, akik összefognak. “Csak az összefogásban van jövője Európának és Közép-Európának. Legyünk mi azok, akik kinyújtjuk a kezünket. Képesek vagyunk együttműködni, annak ellenére, hogy tudjuk, a benesi dekrétumoknak egy modern Európában nincs helyük” – fogalmazott Balog Zoltán.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond Székelyudvarhelyen, a Belvárosi református templomban, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarának avató ünnepsége előtt 2017. szeptember 10-én (MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula)
A Kecskés László Társaság szervezte megemlékezés keretében tartott istentiszteleten Somogyi Alfréd, a Pozsonyi Református Egyházkerület esperese igehirdetésében azt mondta, hogy az elűzött felvidéki magyarok hiányoznak otthonról, utódaik még inkább. Őket bántották, de mi még mindig félünk – emelte ki. A felvidéki magyarság a legsérülékenyebb magyar közösség és ma is úgy fogyunk, mintha fegyverrel üldöznének el szülőföldünkről – mondta, hozzátéve: hetven év alatt csak a módszer változott velünk szemben, a cél nem.
A bosszú nem Isten akarata
Somogyi Alfréd rámutatott, amikor Csehszlovákia a magyarokat nemzetiségük alapján kollektív bűnösséggel vádolta és megfosztotta jogaiktól, a nürnbergi törvényeket alapul véve emberiségellenes és háborús bűnt követett el. ”Ez egy bűnös alapkő, amire nem lehet államot építeni. A mai Szlovákia is a korábbi alapokon épült, és ez rossz, javítani kellene rajta” – mondta az esperes, majd hozzátette; “itt megállnék a beszédben, ami jóindulattal sem nevezhető prédikációnak”. Az igehirdetést folytatva arra szólította fel a híveket, hogy ne a múlt sérelmeit lássák, mert akkor harag és bosszú tölti el őket és nem ez Isten akarata.
Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
“Atyánk tervében benne volt az is, hogy megsebezzen, de nem hagyott bennünket elveszni. Gyógyít azzal, hogy emlékezünk, hogy kibeszéljük fájdalmainkat” – mondta Somogyi Alfréd, majd felidézte, hogy apjától évtizedek után tudta csak meg, hogy nagyapjának még a fogait is megnézte az a cseh gazda, aki kényszermunkára kiválasztotta. Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy néhány éve még nem jöhetett volna létre egy ilyen ünnepség. “Ehhez szükség volt arra a politikai akaratra, mely az alaptörvénybe foglalta, minden magyar felelős minden magyarért” – fogalmazott a képviselő.
A kitelepítések emlékvárosa
Az Országgyűlés 2012-ben Komárom polgármestere, Molnár Attila (Fidesz-KDNP) kezdeményezésére nyilvánította a felvidékről kitelepítettek emléknapjává április 12-t, az első szervezett szállítmányok indulásának időpontját. A határozatban rögzítették: az Országgyűlés szükségesnek tartja a méltó megemlékezést a benesi dekrétumok miatt a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarságról. Komárom az elmúlt évtizedben a kitelepítések emlékvárosának szerepét töltötte be. A helyi Kecskés László Társaság felvállalta a felvidéki kitelepítettek ügyét, könyveket és kiadványokat is jelentettek meg a témával kapcsolatban. Kecskés László helytörténész volt a Klapka György Múzeum megalapítója, őt Révkomáromból telepítették Komáromba.
Az 1945-ös Benes-dekrétumok a magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, a nem szláv népességet megfosztották állampolgárságától, vagyonától és állásától. Csaknem 170 ezer magyar hagyta el emiatt az állam területét, javait kényszerűen hátrahagyva.
