Álomkísérleten vehetünk részt a Füvészkertben

 

Aki esetleg nem tudna vasárnap délelőtt aludni, kerekedjen fel és ha nem is pizsamában, de induljon el az ELTE Füvészkertjébe. Ott aztán vezetett altatáson lebeghet álom és ébrenlét határán.

A belső világunk és a külső valóság közötti átmeneti térbe látogathatnak el az érdeklődők szeptember 17-én, vasárnap az ELTE Füvészkertben. A Sleeping Beauty Project: Dream Experiment egy élményközpontú produkció, amelynek alapgondolata a Csipkerózsika-meséből indul ki. A közönség tagjai vezetett altatásban, álom és ébrenlét határán barangolnak a fantáziavilágban. A rendhagyó álomtúra a PLACCC City Conversations rendezvénysorozat része.

Büntetlenül lehet aludni vasárnap az ELTE Füvészkertben, hiszen a legendás helyszín fogadta be a Sín Produkció legújabb kísérletét. A Sleeping Beauty Project alapgondolata a Csipkerózsika-meséből indul ki, a közönség tagjai pedig egy élményközpontú esemény résztvevői lesznek. A Dream Experiment című alvó installáció egy egyszerű hétköznapi tárgyakból álló instrumentum, amely segítségével a közönség egy vezetett altatásban vesz részt. Miközben testük egy nyugágyban pihen, bizonyos érzékszerveik stimulálásán keresztül az álom és ébrenlét határán lebeghetnek. A Sleeping Beauty Project a képzőművészet, a közösségi aktivitások, a workshop, a színház és happening lehetőségeit ötvözi, és segítségével önmagunkkal szembesülhetünk az identitás tereiben. A program a PLACCC City Conversations rendezvénysorozat része.
Az álomtúrák szeptember 17-én, vasárnap 11 és 17 óra között félórás turnusokban indulnak, a turnusokon egyszerre öten vehetnek részt.

Sleeping Beauty a Füvészkertben.

Sleeping Beauty a Füvészkertben.

Brückner –Tóth-Vadas: Sleeping Beauty Project / Dream Experiment
Időpont: 2017. szeptember 17. (vasárnap) 11:00-17:00 (félóránként induló 5 fős turnusokban)
Helyszín: ELTE Füvészkert, 1083 Budapest, Illés u. 25.
teljes árú jegy: 1200 ft, diák / nyugdíjas jegy: 800 Ft
JEGYEK KIZÁRÓLAG ELŐVÉTELBEN VÁSÁROLHATÓAK!

http://placcc.jegy.hu/

https://www.facebook.com/events/1844066859256312/