Védenceik felmentését kérték az ügyvédek a Hagyó-perben

 

Védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását kérték az ügyvédek a Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán.

A Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst. A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat pedig felmentett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak egy része esetében a büntetés súlyosítására, mások esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt.

Perbeszédében több ügyvéd is hangsúlyozta a csütörtöki másodfokú tárgyaláson, azzal, hogy az ügyben első fokon a Kecskeméti Törvényszék járt el, szerintük sérült védenceik törvényes bíróhoz való joga. A védők az ügyészség – több vádpont esetében is az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérő – indítványának elutasítását kérték.

Kecskemét, 2015. november 12. Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese az ellene és 14 társa ellen hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott büntetőper tárgyalásának szünetében a Kecskeméti Törvényszék folyosóján 2015. november 12-én. Az ügyész perbeszédében nyolc vádlottra kért fegyházbüntetést. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Kecskemét, 2015. november 12.
Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese az ellene és 14 társa ellen hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott büntetőper tárgyalásának szünetében a Kecskeméti Törvényszék folyosóján 2015. november 12-én. Az ügyész perbeszédében nyolc vádlottra kért fegyházbüntetést.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Bírálták az ügyészség tevékenységét

Papp Gábor, az első fokon minden vádpontban felmentett Mesterházy Ernő – egykori főpolgármesteri politikai főtanácsadó – védője bírálta az ügyészség tevékenységét, álláspontja szerint a vádhatóság az eljárás során számos szabályszegést, mulasztást követett el. Közölte ugyanakkor, hogy “a politika, a közvélemény és az ügyészség nyomása ellenére” a törvényszék tisztességesen végezte munkáját.

Az Antal Attila – a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója – védelmét ellátó Gyalog Balázs osztotta védőtársa álláspontját, emellett többször is kitért arra, hogy az eljárás a politikai kampány része volt a 2010-es, 2014-es választásokat megelőzően, és az lesz várhatóan a 2018-as voksolás előtt is.

Balogh Zsolt negyedrendű vádlottnak, a BKV Zrt. Antal Attilát követő vezérigazgatójának ügyvédje, Szigethy György is a felmentésre tett indítványt, kifejtve, védence nem okozott vagyoni hátrányt a közlekedési társaságnak.

Szeptember 21-én a tanács akár határozatot is hirdethet

A hetedrendű vádlott – Hagyó Miklós egykori jogi tanácsadójának – ügyvédje, Dezső Antal védőtársaitól eltérően az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Szerinte a Kecskeméti Törvényszék által egy év felfüggesztett börtönnel sújtott vádlottat érintő vádpont esetében a bíróság nem tárta fel a történtek minden részletét.

A tárgyalás szeptember 21-én további védőbeszédekkel folytatódik, majd a vádlottak szólhatnak. Ha a felszólalások időtartalma lehetővé teszi, akkor a táblabíróság Mezőlaki Erik vezette tanácsa aznap határozatot is hirdet.