Előrendezvényeken is népszerűsítik az OMÉK-ot

 

Két közelgő eseményen is népszerűsíti az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK) a rendezvényt szervező Agrármarketing Centrum. A minden évben több ezer látogatót vonzó Nemzeti Vágta a Hősök terén, a szintén nagy népszerűségnek örvendő Édes Napok pedig a Szent István Bazilika előtt várja a látogatókat, akik többek között az OMÉK programjairól is tájékozódhatnak.

Igazi kuriózummal, hagyományos szüreti felvonulással és mulatsággal is invitálják majd az OMÉK-ra a Nemzeti Vágta közönségét a Hősök terén. A szeptember 16-án és 17-én, naponta kétszer megrendezett felvonuláson népviseletbe öltözött zenészek és néptáncosok szórakoztatják a járókelőket.

A lovas szekérrel, néptáncosokkal és népzenével vonuló menet magyar gyümölcsök és szórólapok osztásával csalogatja majd a jelenlévőket az OMÉK-ra.

A Nemzeti Vágtán emellett két önálló OMÉK-standdal lesz jelen az Agrármarketing Centrum csapata, ahol egyrészt hungarikumokat kóstoltatnak, másrészt az OMÉK programjait is népszerűsítik. A partnerség jegyében a Vágta egyik futamát az OMÉK tiszteletére OMÉK 2017 Nemzetközi Futamnak nevezték el a Vágta szervezői.

Az OMÉK partnerrendezvénye lesz emellett az édességek szerelmeseit vonzó VII. Budapesti Édes Napok is, amelyet szeptember 15. és 17. között a Szent István Bazilika előtti téren rendeznek meg. Itt szintén találkozhatnak az OMÉK-kal kapcsolatos információkkal a látogatók, a szervezők szórólapokon és egyéb marketing eszközökön keresztül tájékoztatják az Édes Napok közönségét az OMÉK-ről, jelezve a két rendezvény partneri kapcsolatát.