Sakál „rejtőzött” egy nő kocsijában, 50 kilométert utaztak együtt

 

Egy Albertában kocsizó nő azt hitte, elütött egy sakált, de amikor fél órával később kiszállt a kocsijából, észrevette, hogy az állat csodával határos módon megmenekült: beszorult a motorháztető rácsába.

Sakál szaladt ki egy kora reggel munkába induló nő kocsija elé a kanadai Albertában. A nő azt hitte, hogy elütötte az állatot, és csak 45 kilométerrel később jött rá, hogy nem gázolta e la sakált: mikor megállt egy piros lámpánál, egy építőmunkás odaszaladt a kocsijához és megkérdezte tőle: ugye tudja, hogy egy sakál van a kocsijának a rácsában?

 

Miután kiszállt a járműből, hogy megnézze, mi történt pontosan, a reszkető állat a motorháztető rácsába ékelődve pislogott rá. A kis állat szerencsére nem sérült meg súlyosan, így a segítségére kiérkező vadvédelmiek segítségével kiszabadították és elengedték.

„A sorsnak nyilvánvalóan más tervei voltak a különleges kis állattal” – írta a nő a Facebookra feltöltött videójában, melyet eddig 30 millióan tekintettek meg.