Nógrádi: Schulznak nyolc általánosa van, és ez látszik is

 

A biztonságpolitikai szakértő szerint Angela Merkel azért nyerhet a németországi választáson, mert ellenfelei nagyon gyengék.

A legfrissebb felmérések szerint Angela Merkel pártja, a CDU 38,5 százalékon áll. Az SPD, vagyis Martin Schulzék 24 százalékon. Még 4 párt áll 8-10 százalék között: az AfD, a Baloldal, a liberálisok és a zöldek. Kérdés az is, hogy végül kivel szövetkeznek végül Merkel éls pártja.

EPA/Christian Bruna

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma Reggel című műsorában elmondta: Angela Merkel mögött 12 év tapasztalat van, így minden kérdésre tudott válaszolni azon a néhány nappal ezelőtti eseményen, ahol a hallgatóság tagjai kérdezhették. Martin Schulz azonban egyetlen konkrét választ sem adott a kérdésekre – tette hozzá.

Schulz szerint, ha nem lennének Németországban a kelet-európaiak, akkor a német szociális rendszer összeomlana. Azt is mondta, a határokat meg kell védeni – mutatott rá Nógrádi György, aki ezzel kapcsolatban aláhúzta: ezt teszi a magyar kormány is, ugyanakkor a magyar és a lengyel kormányt is szidta a politikus beszédében.

Az első vitában „Merkel ledarálta Schulzot” – fogalmazott a szakértő.

A biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, hogy Angela Merkel azért nyerhet, mert ellenfelei nagyon gyengék.  A szociáldemokrata pártnak ma nincsenek karizmatikus vezetői, és nincs programja sem, Martin Schulz pedig nem is tudja jól képviselni ezt – húzta alá Nógrádi György. Hozzátette: Schulznak csupán nyolc általánosa van, ami látszik is.

Merkel nem hajlandó ismét vitázni Schulz-cal

Martin Schulz a Bild című lapban szerdán ismertetett levelében azt írta Angela Merkelnek, hogy első televíziós vitájukon egy sor kérdés nem került elő. Kiemelte, hogy a kancellár is bírálta a “nagyon korlátozott témaválasztást”, és ebben teljes mértékben egyetért vele.

Nem jutott elég idő a digitalizáció, a nyugdíjrendszer és az oktatási rendszer ügyére sem, pedig “a polgárok megérdemelnek egy átfogó vitát országunk jövőjének központi kérdéseiről”, ezért újabb televíziós vitát kell folytatni a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt – írta az SPD-s kancellárjelölt, hangsúlyozva, hogy bármikor megtarthatják a szópárbajt, ő mindig készen áll.

Angela Merkel visszautasította a kihívást. A kancellár “örömmel vett részt” a vasárnapi televíziós vitán, úgy érzi, hogy a műsor “formátuma bevált”, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet – közölték szerdán pártja, a jobbközép CDU berlini központjában.