LMP: azonnali béremelésre és gazdaságpolitikai irányváltásra van szükség

 

Az adórendszer átalakítását, a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) terheinek csökkentését, valamint az uniós források hatékonyabb felhasználását sürgeti az LMP.

Frakcióvezető-helyettesük, Schmuck Erzsébet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg: a kabinet csak a szimbolikus ügyekben aktív – mint a lex Heineken kérdése -, a hazai munkavállalók vagy a kkv-k helyett azonban rendre a multik érdekét képviseli. Példaként hozta, hogy több mint egy éve várnak a kereskedelmi dolgozók a vasárnapi dupla pótlék vagy a korlátozott berendelhetőség előírására.

A politikus kérdést kapott azzal kapcsolatban: pártjának társelnöke bocsánatot kér-e a koraszülötteket segítő alapítvánnyal kapcsolatos kijelentéseiért. Schmuck Erzsébet azt felelte: Hadházy Ákosnak nincs miért bocsánatot kérnie, hiszen ő a legkiszolgáltatottabb, legérzékenyebb piciny lények problémáira hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy vannak projektek, amelyekből Fidesz-közeliek több tízmillió forintos haszonra tesznek szert. Szavait kiforgatták – folytatta -, hiszen arra mutatott rá: elfogadhatatlan, hogy a koraszülötteket szolgálni hivatott uniós forrásokat másra használják fel.