MSZP: ingyenessé kell tenni az első diploma megszerzését

 

Diplomát szerezni megéri, ezért a szocialisták kormányra kerülve ingyenessé tennék az első diploma megszerzését - mondta az ellenzéki párt választmányi elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hiller István úgy vélte, jelenleg a magyar felsőoktatás tudatos leépítése folyik, a kormány azt akarja, hogy kevesebb magyar fiatal legyen diplomás, ezért kevesebb pénzt szán erre a területre.

Hangsúlyozta, az MSZP ezzel szemben azt akarja, hogy többen szerezzenek diplomát. Irányváltás kell a magyar felsőoktatásban, ehhez pedig kormányváltás szükséges – tette hozzá.

A volt oktatási miniszter szerint az elmúlt egy évtized bizonyította, hogy diplomát szerezni érdemes, hasznos, megéri, megtérül. A gazdasági válság alatt az, akinek diplomája volt, nehezebben veszítette el a munkáját, illetve könnyebben talált állást – fűzte hozzá.

Hiller István közölte, kormányra kerülve az MSZP ingyenessé teszi a felsőoktatási tanulmányokat azoknak, akik teljesítik a bekerülési feltételeket. Az első diploma megszerzéséig nincs költségtérítéses hallgató; a keretszámokat csak az osztatlan képzéseknél tartják fent – részletezte.

A politikus az első diploma megszerzésének költségvetési vonzatát 27-30 milliárd forintra tette. Ez nem is egy stadion, csak egy fél lelátó. Jobb érzésű fideszes ekkora összeggel ki sem áll – érzékeltette, hogy szerinte mekkora összegről van szó.

Hiller István a hallgatói ösztöndíjak jelenlegi mértékét tarthatatlannak nevezte, hatását tekintve pedig kidobott pénznek tartja. Szerinte ez is az egyik oka a fiatal értelmiségiek, egyetemisták kivándorlásának.

Elmondta, tárgyalásokat ajánlanak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának, a rektori konferenciának, az intézményeknek az ösztöndíjrendszer érdemi megváltoztatására, mértékére, arányára. Hozzátette: minden felsőoktatást érintő javaslatot a döntés előtt meg kívánnak beszélni az érintettekkel.

Értékelése szerint az oktatásban a Fidesz-kormány alatt az állam ott vállal szerepet, ahol nincs helye, ahol pedig kellene, ott nincs jelen. Kifejtette: a hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének javítása érdekében alig tesz valamit, miközben mindent egy központból irányít. Ez lényeges oka a magyar oktatás színvonalcsökkenésének – vont mérleget.

Szerinte a felsőoktatás területén a kormány szembeállította az autonómiát és a színvonalat. A kancellári rendszert rossznak nevezte és ígéretet tett a felsőoktatási autonómia helyreállítására. Az intézmény vezetője ismét a rektor lesz – jelentette ki. Hozzátette: a professzori karnak több lehetőséget biztosítanak, a központi költségvetésből biztosítják a finanszírozást, de “ez kétség kívül több felelősséget jelent, beleértve a személyes anyagi, financiális felelősségvállalást is”.

Hiller István szólt arról is, hogy szerinte a kormány nem használja ki vagy rosszul használja az európai uniós lehetőségeket. Példaként az Erasmus+ programot említette. Azt mondta, a kormányváltás után a 2020/2021-es tanévtől uniós támogatásból programot indítanak azoknak, akik még nem tudtak nyelvvizsgát szerezni.

A felsőoktatás színvonalának javítására vonatkozó kérdésre a szocialista politikus azt mondta, megfelelőnek tartja az oktatói kar felkészültségét, de az intézményi struktúrán javítani kell. Csekély és nem hatékony a gazdasági élet szereplői és a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolat, ezt bővíteni kell – mondta. Hozzátette: a nemzetközi együttműködést is szabadabbá tenné, mert jelenleg személyes kapcsolatokon múlik.

Egy másik, a felsőoktatásba való bejutási követelményekre vonatkozó kérdésre közölte, színvonalas, jól működő felsőoktatás csak színvonalas, jól működő közoktatás esetén elképzelhető. Elhárítanak minden olyan akadályt, amit a kormány beépített a közoktatás rendszerébe, hogy csökkentse a felsőoktatásba való bejutás lehetőségét – mondta, példaként a szakgimnáziumok érettségi rendszerét említette. Jelezte, a kétszintű érettségit megtartják; az érettségi esetében az államnak a jelenleginél komolyabb feladata van.

Hiller István szólt arról is, hogy 2010-hez képest a hallgatói létszám 74 ezerrel csökkent a 2016/2017-es tanévre. Kifogásolta azt is, hogy nyolc év után még mindig kevesebbet fordít a kormány a felsőoktatásra, mint amikor átvette a kormányzást 2010-ben.