Kedden hozzák el a hét magyart Szent Márton-szigetéről

 

Egy öttagú magyar család, egy nő és remélhetőleg még egy férfi a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigeten helyi idő szerint kedd délután felszáll arra a repülőgépre, amelyet a kormány bérelt ki, és Curacaóba viszi őket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

A tárcavezető az Irma hurrikán által sújtott Szent Márton-szigeten jelenleg tartózkodó magyarokról adott helyzetértékelésében elmondta: magyar idő szerint éjszaka, késő este négy embernek, két párnak sikerült elhagynia a szigetet Curacao, illetve Martinique irányába, róluk tudják, hogy jól vannak. Jelenleg tizenhárom magyar állampolgár tartózkodik a szigeten, akiről a tárcának tudomása van.

Szijjártó Péter ismertette: hétfőn megállapodtak egy amerikai légitársasággal, amelynek van Dominikán repülőgépe szabad kapacitással, és helyi idő szerint kedd délután egy gépük átrepül a szigetre, ahol felvesz “hat, illetve hét magyar állampolgárt”. Ismertette: köztük van egy öttagú család, egy nő, valamint remélhetően még egy férfi.

Vilmos Sándor holland király (elöl, jobbra) és Ronald Plasterk holland belügyminiszter (balra) felméri az Irma hurrikán okozta kárt a Holland Antillákhoz tartozó Szent Márton-szigeten (Sint Maarten) tett látogatásukon 2017. szeptember 11-én. A sziget holland oldalán négy ember életét vesztette a természeti csapás következében, amely a szigeten levő lakóházak egyharmadát elpusztította, a 90 százalékát megrongálta. (MTI/EPA/Vincent Jannink)

A családnál a két szülőn és a két gyermeken kívül az egyik szülő testvére is jelen van. Korábban úgy tűnt, problémát okoz, hogy az egyik gyermeknek nincs útlevele, de megállapodtak a holland hatóságokkal, hogy eltekintenek ettől a sziget elhagyásakor.

Őket korábban a franciák el tudták volna vinni Guadeloupe szigetére, de inkább a magyar segítséget választották – jegyezte meg.

Hozzátette: a hatodik magyar, egy nő úton van a repülőtérre, őt is elhozzák, a férfival most nem tudtak beszélni, de korábban felvették vele a kapcsolatot, most pedig kérték az ismerőseit, hogy értesítsék, induljon minél előbb a repülőtérre, hogy mind a hét magyar állampolgárt elvihessék.

Jelezte: Curacaóban biztonságban lesznek a magyar állampolgárok, konzuli segítséget kaphatnak, ki tudják állítani a hazatérésükhöz szükséges dokumentumokat.

Hozzátette: azért éppen Curacaóba viszik őket, mert az egyébként Pápán állomásozó nagy katonai gép “a hollandok repülési kontójára” részben segélyszállítmányokat visz, részben az evakuálásban vesz részt Curacaón keresztül. Ha ez a gép nem tudja elhozni a magyarokat, akkor másképp segítenek nekik – mondta Szijjártó Péter.

Hollandia is részese annak a 12 államnak, amely létrehozta a pápai Nehéz Légiszállító Ezredet, a C-17-es szállítógépeket üzemeltető nemzetközi alakulatot.

 

A miniszter közölte: az említett embereken kívül van egy háromtagú család a sziget francia részén, ők jelezték, hogy saját erőből megoldják a hazatérést, nem kértek segítséget, valamint van egy pár, amely szintén átment a francia oldalra, ők szerepelnek “az evakuációs listán”, velük is folyamatos a kapcsolat, és van egy ember, akivel még nem tudták felvenni a kapcsolatot.

Róla “áttételesen azt jelezték”, hogy egy ismerősénél tartózkodik a Szent Márton-szigeten és jól van, de ennél konkrétabbat nem tudnak.

Hangsúlyozta: a helyzet továbbra sem egyszerű, tekintettel a természeti katasztrófa okozta károkra, az összeomlott közigazgatásra, a távolságra és arra, hogy mind Hollandia, mind Franciaország több ezer kilométerre van a szigettől.

Holland-francia mentőakció a túlélőkért

A 75 ezer lakosú sziget holland és francia fennhatóság alá tartozik. A két ország a pusztítás után azonnal megkezdte a bajbajutottak megsegítését. Gyógyszer- és élelmiszerszállítmányokat indítottak útnak, és a hadseregek is mentőakciókat indítottak.

A francia államfő Emmanuel Macron kedden személyesen is a szigetre utazott, ahol megerősítette: a megrongálódott infrastruktúrát teljesen újjá fogják építeni.

A Szent Márton sziget Hollandiához tartozó déli részére már megérkeztek a segélyszállítmányok, a mentésben a holland hadsereg katonái is részt vesznek. Vilmos Sándor holland király pedig személyesen kereste fel az Irma hurrikán által szinte teljesen elpusztított szigetet.

Saint-Martin szigetének teljes területe mintegy 90 négyzetkilométer, a sziget északi fele Franciaországhoz, déli része pedig Hollandiához tartozik, utóbbi Sint Maarten néven.