A bulituristák miatt drágul Amszterdam

 

A kábítószerek és prostituáltak miatt érkezők helyett inkább „komolyabb költőket” látna vendégül a városvezetés.

„Több emberre van szükségünk, akik valójában a városban költik el a pénzüket” – idézi a városháza pénzügyi vezetőjének, Udo Kocknak a némiképp önellentmondó kijelentését az UPI riportja. „Inkább olyan vendégeket látnánk szívesen, akik néhány napig maradnak, megnézik a múzeumokat, pazar étkezéseket költenek el éttermekben, mint akik átruccannak a hétvégére, hogy falafelt nyammogjanak a vörös lámpás negyedben bóklászva” – fejtette ki a Het Paroolnak.

Már jövőre drágulás jön

Ennek érdekében megemelné éjszakánként tíz euróval az adókat a pénzügyér. De nem csak Kock az egyetlen városvezető, aki ebbe az irányba mozogna: Alderman Abdeluheb Choho a jelenlegi öt százalékos idegenforgalmi adót tizenöt százalékosra emelné. Ugyanakkor, ami eddig biztosnak tűnik az az, hogy 2018-tól az idegenforgalmi adó hat százalékosra emelkedik – írják a Guardian cikkére hivatkozva.

A holland városban komoly ütemben nő a turizmus, tavaly tizenhét millióan látogattak az Észak Velencéjébe, ami a következő években huszonhárom millióra nőhet. Kock felhívta rá a figyelmet, hogy mindez azt jelenti, hogy Amszterdam kiadásai komolyan nőni fognak. “Csak annyit szeretnék, hogy a helyiek is profitáljanak a város sikeréből” – tette hozzá.

A magyar főváros turizmusának alakulásáról az alábbi cikkünkben tudhat meg többet.