Háromszor jobban fizet az olívaolaj-hamisítás, mint a kokain

 

Nagyrészt Olaszországból származó, hamis olívaolaj tart a brit szupermarketek polcai felé – figyelmeztet a Telegraph. A hamisítás elharapódzásának fő oka, hogy az olívaolaj termelési költsége mintegy 40 százalékkal megnőtt a rossz termésátlag és a font emelkedése miatt.

A Telegraph a Grocer magazinra hivatkozva idézi az egyik legismertebb olívaolaj-márka, a Filippo Berio ügyvezető igazgatójának szavait, aki egyébként a rossz körülmények ellenére sem emelt árat. Walter Zanre elmondta: 2016 júniusa óta a cég importköltségei több mint 40 százalékkal emelkedtek a leértékelt font és a költségek növekedése miatt – ez utóbbi többek közt a rossz olíva-termésátlagból következett.

Ez év augusztusában a brit vidékfejlesztési ügynökség 131 olívaolaj-mintát vizsgált, amelyek közül 43 tétel „nem kielégítő minőségű”, vagy konkrétan hamisított volt.

Walter Zanre szerint a kifogásolt tételek nyilvánvalóan nem feleltek meg az extra szűz olívaolajra vonatkozó minőségi kritériumoknak, mert – például – oxidáltak vagy ízesítettek voltak.

A Mintec árelemzői szerint az olasz extra szűz olívaolaj tonnánkénti ára idén júliusban elérte a 4 ezer 883 fontot, a spanyolé pedig 3 ezer 435 fontot. Ez 2016 januárjában 2 ezer 655, illetve 2 ezer 412 font volt. (A hamisított olívaolaj jelentős része ebből a két országból származik.)

Az élelmiszeripari olaj hamisítása háromszor jövedelmezőbb a kokainnál.