Szijjártó berendelte Ukrajna budapesti nagykövetét

 

Szijjártó Péter berendelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna Budapestre akkreditált nagykövetét hétfőre, mert személyesen is tájékoztatni kívánja, hogy "szégyennek és gyalázatnak" tartja az ukrán oktatási törvény módosítását - tájékoztatta Menczer Tamás, a tárca szóvivője vasárnap az MTI-t. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint a módosított törvénnyel Ukrajna megsértette az Európai Unióval kötött társulási megállapodást. Ellenzéki pártok is tiltakoztak a törvény ellen Budapesten.

Menczer Tamás közölte: a külgazdasági és külügyminiszter utasításba adta, hogy a magyar diplomácia egyetlen nemzetközi szervezetben sem támogathat ukrán kezdeményezést, és Magyarország nem támogat semmilyen, Ukrajnának fontos döntést.

Magyarország az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Európai Unió minden fórumán felveti az ukrán törvénymódosítás ügyét, és meggátolja az Ukrajnának fontos ügyek magvalósítását – jelezte.

Szijjártó Péter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában ismételten Magyarország hátba szúrásaként értékelte az új ukrán oktatási törvényt, amely a helyi magyar közösséget is megfosztja az anyanyelven tanulástól a negyedik osztályt követően. Ukrajna mindezt azután tette, hogy Magyarország a leghangosabb támogatója volt Ukrajna vízummentességének, továbbá gondoskodott 2600 ukrán gyerek magyarországi nyaraltatásáról és 600 millió forintos humanitárius akciót valósított meg Ukrajnában – fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, Magyarország minden európai és globális fórumot fel fog használni, hogy ez a jogszabály ne léphessen hatályba.

Illusztráció. Diák jegyzetel tanóra közben a nemzeti jelentőségű intézmények listájára felkerült Munkácsi Szent István Katolikus Líceumban, amely 2001-ben nyitotta meg kapuit. A felvétel 2012. március 12-én készült. MTI Fotó: Nemes János

Szili: az ukrán törvényhozás az alapvető emberi jogokat sértő lépést tett

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint a módosított ukrán oktatási törvény az országban élő kisebbségek jogfosztását jelenti, ezzel Ukrajna megsértette az Európai Unióval kötött, néhány napja hatályba lépett társulási megállapodás alapelveit, ezért az uniónak is haladéktalanul a kijevi vezetéshez kell fordulnia.

A közleményben Szili Katalin hangsúlyozta: az ukrán törvényhozás az alapvető emberi jogokat sértő lépést tett, amikor elfogadta azt az oktatási törvényt, amely megfosztja az ország területén élő nemzeti kisebbségek tagjait az oktatás nyelve szabad megválasztásának jogától, az anyanyelven tanulás lehetőségétől. Az intézkedés csaknem száz oktatási intézményt érint – fűzte hozzá.

Ellenzéki tiltakozások

A kárpátaljai magyar kisebbség anyanyelven történő oktatását ellehetetlenítő ukrán oktatási törvény ellen tiltakozott az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Magyar Liberális Párt, a Momentum Mozgalom és a Modern Magyarország Mozgalom Budapesten, a Kossuth téren.

A rendezvény szónokai elítélték az ukrajnai kisebbségeket sújtó, a napokban elfogadott törvényeket. Hangsúlyozták, hogy azok ellentétesek Ukrajna uniós közeledésének szándékával, és szolidaritásukat fejezték ki a jogsértést elszenvedőkkel. A demonstráción mintegy száz ember vett részt.

Kiss Natália, a rendezvényszervező Közös Ország Mozgalom kárpátaljai aktivistája az ukrajnai kisebbségeket sújtó, a napokban elfogadott oktatási törvény ellen tiltakozó demonstráción Budapesten, a Kossuth téren 2017. szeptember 10-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek kellene nemzetközi fórumok elé vinnie a kárpátaljai magyarság anyanyelvi oktatásának ügyét. Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta, Orbán Viktor hétéves kormányzása során egyszer sem vitte a magyar kisebbségek ügyét nemzetközi fórumok elé. Feltette a kérdést Szijjártó Péter külügyminiszternek: mit tett a magyar diplomácia a kárpátaljai magyar kisebbségért az elmúlt fél évben, mit tett a törvény elfogadása óta eltelt csaknem egy hétben, és mit kíván tenni ezután. Ami eddig történt, az ugyanis véleménye szerint a “magyar diplomácia totális csődje”.

Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy ha Petro Porosenko ukrán elnök aláírja a héten elfogadott ukrán oktatási törvényt, a jogszabály életbe lép, de ennek következményei lehetnek, mivel nemzetközi egyezményeket is sért. A szakértő hangsúlyozta: az ukrán alkotmánnyal, jogszabályokkal, illetve Ukrajna által ratifikált nemzetközi egyezményekkel is ellentétes az ukrán oktatási törvény módosítása, amely ellehetetleníti a nemzetiségek anyanyelvű oktatását.

Az ukrán parlament kedden elfogadta a módosított oktatási törvényt, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelvi oktatás lehetőségétől. A középiskolai és a felsőoktatás nyelve az ukrán lesz, a kisebbségek nyelvén kizárólag az óvodákban és elemi osztályokban lehet oktatni.