Sztrájkkészültség közben leépítene a Tesco?

 

Lapértesülések szerint a sztrájkkészültség kellős közepén újabb leépítések történnek a Tesco magyar vonalán.

Újabb munkavállalók kerülnek utcára a Tesco áruházlánctól, ezúttal vezetői körökben karcsúsít a multinacio­nális vállalat – tudta meg a Magyar Idők. Az alacsony bérek és a létszámhiány miatt sztrájkkészültségben lévő teljes dolgozói állományból a napokban menedzseri szintekről, az irodisták és az áruházvezetők közül a már folyamatban lévő racionalizálások következtében válnak meg teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársaktól, amivel további bérköltségeket spórol meg a cég.

Eközben azt is megtudták, kivárja a sztrájk­akciót az áruházlánc, és annak eredményessége tükrében tesz újabb ajánlatot a szakszervezetek követeléseire.

Iparági források szerint ugyanis a magyar Tesco vezetői tartanak a mostani munkavállalói összefogástól, a követelt béremelésre azonban egyelőre nem találnak forrást, noha a vállalat londoni központjában is foglalkoznak a magyarországi helyzettel.

Az értesülések szerint ma hazánkba érkezik a központi Tesco egyik kelet-európai régióért felelős brit felső vezetője is, aki első kézből értesülhet arról, mikor áll le a munkavégzés az itteni egységekben a dolgozók döntése nyomán.