Milyen beállításokkal üzemel sokkal hosszabban a mobil akkumulátora? – II. rész

 

Csodák nincsenek, de ügyes megoldások vannak: akár meg lehet kétszerezni is az Android okostelefon üzemidejét külön programok telepítése nélkül.

Amit a lítiumion akkumulátorról tudni kell

Független szakértői oldal elemzése alapján nemrég közzétett cikkünk I. részében ide kattintva lehet elolvasni. Ebből kiderül, mit kell tenni ahhoz, hogy maga az akkumulátor formában maradjon, akár évek alatt is alig veszítsen teljesítményéből. Például ne töltsük forrón, mellőzzük a gyorstöltő használatát, tartsuk 25 és 85 százalék között a töltöttségét stb.

Most azokat szoftveres beállításokat részletezzük, amelyek két töltés között biztosítanak minél hosszabb üzemidőt.

Használjunk minél több fekete színt

Ha a mobilnak Amoled a kijelzője (a legtöbb telefonnak az, már az LG is használja, sőt, a pletykák szerint az új iPhone szintén azzal jön), akkor minél több fekete van a kijelzőn, annál jobb az akkumulátornak.

Az Amoled ugyanis csak a színes képpontokat világítja meg, a feketét egyszerűen a világítás hiányával hozza létre: tehát minél több fekete részlet van a mobil háttérképén (és a zárképernyőjén), annál kevesebbet fogyaszt bekapcsolt állapotában.

(A takarékoskodás egészen addig megy, hogy némi kereséssel ad abszurdum pasziánsz játékot is találunk feketét, például ezt.)

Kapcsoljuk ki a Google hangos keresést

Igazán kényelmes a diktálásra működő Google, gyakran még működik is, de ha nem használjuk rendszeresen, akkor feleslegesen fogyasztja az akkumulátort.

OK Google

Az okos szoftver ugyanis állandóan figyel, hogy mikor mondjuk ki végre az „OK Google” varázsszót.

Ha mégis szükségünk lenne rá, inkább alkalmilag aktiváljuk úgy, hogy a megérintjük a mikrofonikont a Google keresősávban.

A múltat végképp eltörölni

Az az alkalmazás, amit már hónapok óta nem használtunk, attól jobb megszabadulni: frissül, adatokat kér, háttérfolyamatokban vesz részt – azaz fogyaszt.

Ha nem lehet törölni, mert gyárilag adott, akkor legalább válasszuk a Beállítások/Alkalmazások/adott alkalmazás „Kikapcsolás” opciót.

Excel

Kézzel állítsunk fényerőt

Bár néha téved, általában kényelmesebb automatikus fényerőn használni a kijelzőt. Mérhető fogyasztáscsökkenést lehet azonban elérni a kézi, fix fényerő beállításával.

Ezen kívül lépjünk be a Beállítások/Kijelző/Képernyő időkorlát menüpontba és a többnyire gyárilag beállított 30 másodpercet vegyük vissza 15-re, hogy gyorsabban kikapcsoljon használaton kívül a kijelző.

idokorlat

Kapcsoljuk ki a vibrálást

Meglepő, de a haptikus rezgés (amikor az érintőképernyő visszarezeg bizonyos műveletekkor), valamint a hívások és üzenetek vibrálásai többet esznek az akku kapacitásából, mint a hívás hangja.

Csak zajos helyen, a mobilt zsebben tartva érdemes használni az akkuzabáló kis rezgőmotort.

Nem kell kapcsolódni 24/7-ig

Mint itt részletesen írtuk, célszerű néha használni a „Ne zavarjanak” üzemmódot.

Hogy csendet parancsoljunk a mobilra, de az igazán fontos hívások mégis elérjenek bennünket, abban a „Ne zavarjanak” mód tud segíteni.

A nem használt NFC, Bluetooth, wifi szintén fogyasztja az akkumulátort: kapcsoljuk ki egy mozdulattal a felső menü lehúzásával.

Töröljük az izgő-mozgó holmikat

Minden widget – Gmail, Twitter, időjárás, Reddit – szinkronizál, frissül, eszi az akkumulátort, miközben olyan adatokat jelenít meg, amelyek iránt egyáltalán nem mindig érdeklődünk.

Ezzel szemben az ikonok nem fogyasztanak semmit, s a kért információk érintésre azonnal előttünk állnak: jobb a widgetekhez hasonlóan szép, ám akkukímélő ikonkészleteket alkalmazni a mobil csinosítására.

Ne essünk az automata frissítés csapdájába

Bár – többek között – attól okos az okostelefon, hogy online azonnaliságot kínál, azért nem árt átnézni a Google Play-től a Facebookig, hogy milyen gyakran frissítik az információikat.

Akad, aminek az adatait elég naponta, vagy indításkor, esetleg kizárólag a töltőre csatlakoztatáskor frissíteni.

akkumulator