Közelről vizslatja majd új célpontját a New Horizons

 

A NASA New Horizons-szondája a kutatók döntése értelmében 2019-ben jóval közelebbről szemrevételezheti majd a 2014 MU 69 Kuiper-övi objektumot, mint amilyen pozícióból 2015-ben a Plútót tanulmányozta.

A mérföldkő egyben a legtávolabbi ilyen típusú randevú lesz az űrkutatásban: mintegy 1,5 milliárd kilométerre a Plútótól és több mint 6,5 milliárd kilométerre a Földtől.

Ha minden a tervek szerint megy, a szonda 3500 kilométerre lesz közelpontján az MU69-től. Amennyiben törmelékre bukkannának a tervezett útvonalon, vagy egyéb váratlan esemény következne be, akkor 10 ezer kilométerről nézelődik majd, vagyis még mindig közelebbre merészkedik, mint korábban a Plútóhoz, amelyet 12 ezer 500 kilométerről figyelt.

Ha sikerül közelre manőverezni, akkor a nagy felbontású LORRI (Long Range Reconnaissance Imager) műszer a 70 méteres képződményeket is lencsevégre fogja tudni venni.

Koncepciórajz az adattovábbító New Horizonsról. (Fotó: NASA/JHUAPL/SwRI)

Koncepciórajz az adattovábbító New Horizonsról. (Fotó: NASA/JHUAPL/SwRI)

Alan Stern, a misszió vezetője szavai szerint igyekeznek közelebb jutni az objektumhoz, mint ahogyan tehették a Plútónál, ezáltal még jobb felbontású képeket és még több adatot próbálnak majd begyűjteni.

A csapatnak több tényezőt kellett figyelembe vennie az út megtervezésekor, többek között az MU69 ismert méretét, formáját, és a környező űrben a potenciális veszélyforrásokat.

A New Horizons mind a hét fedélzeti műszerével tanulmányozza majd az MU69-et, átfogó geológiai, geofizikai, összetételbeli vizsgálatokat végezve, emellett légkör és holdak után is kutat majd.