Izrael ismét lecsapott Szíriában

 

Izrael légicsapást mért csütörtökre virradóra egy szíriai katonai létesítményre az ország nyugati részén, a támadásban ketten életüket vesztették és jelentős anyagi károk keletkeztek - közölte a szíriai hadsereg, megerősítve az izraeli média értesüléseit.

A Meszjaf közelében található létesítmény elleni támadásban az izraeli légierő négy repülőgépe vett részt. A rakétákat a libanoni légtérből lőtték ki helyi idő szerint hajnali három óra körül – pontosított közleményében a szíriai katonaság.

A hadsereg óva intett “a hasonló ellenséges tevékenységek veszélyes következményeitől a térség biztonságára és stabilitására nézve”.

A légitámadás a Háárec című izraeli újság honlapja szerint rendhagyó, mert ez volt az első Szíria elleni izraeli katonai akció a szíriai ellenzék és a kormányzat között júliusban megkötött fegyverszünet óta.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet szerint az izraeli légierő ez alkalommal nem a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyverszállítmányt támadott, mint korábban többször. A csapás célpontja a szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) vegyi fegyverek fejlesztésével foglalkozó létesítménye, egy kiképzőtábor és egy föld-föld rakéták tárolására használt épület volt, ahová állítólag a Hezbollah harcosai és az iráni hadsereg tisztségviselői is gyakran jártak – értesült a terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező központ. Az OSDH öt sebesültről adott hírt.

Az Egyesült Államok úgy tudja, hogy a CERS szaringáz előállításával is foglalkozik. Ezt az idegmérget vetették be Hán Sejkúnban április 4-én. Az ENSZ vizsgálóbiztosai szerdán a szíriai kormányerőket tették felelőssé a legalább 83 halálos áldozatot követelő támadásért, és háborús bűncselekmény elkövetésével vádolták Damaszkuszt.

Az ENSZ szerint a szíriai kormányzati erők az immár több mint hat éve tartó polgárháborúban 27 alkalommal vetettek be nem hagyományos fegyvereket, csak idén áprilistól júliusig hét ízben.