Megállapodott az ELTE és a Műegyetem a képzések biztosításáról

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdálkodástudományi Intézete (GTI) átmeneti jelleggel oktatási szolgáltatást végez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) képzésein.

Az ELTE honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint az ELTE és a BME együttműködésének lényege, hogy az ELTE GTI munkatársai a 2017/2018-as tanévben a BME GTK összes gazdaságtudományi alap- és nappali mesterszakján, a számvitel mesterszakon, valamint az MBA szak kifutó évfolyamán oktatják a pénzügyi, számviteli és jogi tárgyakat, illetve e témakörökben továbbviszik a projektfeladatok, szakdolgozatok, diplomatervek konzultációit is.

2018 őszétől az ELTE GTI már csak a pénzügy és számvitel alapszakon, a pénzügy mesterszakon, valamint a számvitel mesterszakon folytat meghatározó oktatási tevékenységet a BME-n. A kommunikáció és médiatudomány szakokon a 2017/2018-as tanévben számos részfoglalkoztatású oktató tanít majd – közölték.

Illusztráció Fotó: Shutterstock

Illusztráció Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint a megállapodás messzemenőkig biztosítja a hallgatók érdekeinek érvényesülését, a képzési színvonal megőrzését, miközben összeilleszthető e két vezető egyetem saját képzési stratégiáival, intézményfejlesztési terveivel is. Lehetővé teszi mind a műszaki környezethez kötődő BME GTK erősségeinek távlati kihasználását, mind az ELTE gazdaságtudományi képzésének megerősítését.

A megállapodás előzménye, hogy 2017. június 1-től az ELTE megalakította a karoktól független, rektori irányítású Gazdaságtudományi Intézetet, és megkezdte a személyi állomány kialakítását is. A júniusban kiírt oktatói-kutatói pályázatokra több intézményből számos jelentkezés érkezett, a BME-ről távozók közül sokan az ELTE GTI-hez szerződtek, ezt az őszi tanév megkezdése előtt két hónappal a BME-n bejelentették. Az ELTE vezetése már akkor felajánlotta, hogy kész a BME-vel való együttműködésre, a BME-n kialakuló esetleges oktatóhiány kezelésére, az érintett hallgatóság érdekeinek messzemenő figyelembevételével.