Tállai: a NAV 2.0 a jövő adóhivatala

 

A NAV 2.0-val az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Tállai András kifejtette: a NAV 2.0 programja az elkövetkező öt évre határoz meg feladatokat, melyek között szerepel az adórés és a behajthatatlan kintlévőségek jelentős csökkentése. A program célja, hogy az adóhivatal valós idejű, papírmentes szolgáltatásokkal segítse a lakosságot és a vállalkozókat, így például egyre több bevallás tervezetét készítse el az adózók helyett.

Emlékeztetett arra, hogy az idén debütált a NAV elektronikus szja-rendszere, amely a lakosságot mentesítette a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Az online-számlázás július 1-jétől tesztelhető, éles üzembe állításakor pedig hatalmas csapást mérhet a magyar feketegazdaságra. Ezt az irányt követve állnak a NAV 2.0 fókuszában az online szolgáltatások bővítése és az elektronikus fejlesztések – emelte ki az államtitkár.

A NAV 2.0 reális célkitűzése, hogy vállalkozások adóadminisztrációval töltött ideje a felére csökkenjen – tette hozzá.

A program keretében olyan technikai eszközöket és technológiákat helyez üzembe az adóhivatal, amelyek segítségével a nagymennyiségű és gyors ütemben bővülő adatállomány a lehető leghatékonyabban felhasználható. Így a NAV nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a jövőben a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti – jegyezte meg az államtitkár.

A NAV a bevallások kiajánlása mellett egy speciális szolgáltatást is nyújt majd. Mindenki ellenőrizheti az “adóhelyzetét”. “A rendelkezésre álló információkat ugyanis az adózók számára is láthatóvá tesszük, amely egy online felületen keresztül bármikor lekérdezhető” – hangsúlyozta Tállai András.

Az államtitkár szerint a valós idejű, automatikus és elektronikus információáramlás másik előnye, hogy az ellenőrzés még gyorsabbá és hatékonyabbá válik, illetve megsokszorozódik a kockázati elemzések pontossága. Az adócsalást szinte valós időben, azonnal észleli a hivatal. Az adatokban rejlő anomáliák gyors feltárása az illegális vagyonkimentésnek is gátat szab, így a behajthatatlan tartozások összegére is jótékony hat.