Magyar középiskolások segítenek Ugandában

 

A Magyar Afrika Társaság orvosainak munkáját könnyítik meg a fiatalok.

Megérkeztek a magyar középiskolások a dubai Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központba – derül ki Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró szerkesztőségünknek küldött tudósításából. A fiatalok két napon keresztül ismerkednek az „Afrika kapujaként” működő intézmény munkájával, majd a luxus körülményeket hátrahagyva indulnak Ugandába.

Az iskolások, akik komoly felkészítési tréningeken estek át, amellett, hogy a segélyszervezet munkáját segítik, bepillantást nyerhetnek a helyi mindennapokba. Egy helyi oktatási intézménybe fognak járni, emellett pedig „megtudhatják, milyen az, amikor tíz kilométert kell gyalogolni a vízért”.

A Magyar Afrika Társaság szakemberei, eddig harmincezer embernek nyújtottak segítséget, a Kongói Demokratikus köztársaságban, Maliban, Malawiban, Madagaszkáron, Guineában és Ugandában – hangzik el a riportban.

Az orvosok hétköznapjairól az alábbi blogon tudhat meg többet.