Jelentős fegyverbeszerzésbe kezdhet Szöul

 

Donald Trump amerikai elnök "elvi egyetértését adta" ahhoz, hogy Dél-Korea több milliárd dollár értékben vásároljon amerikai hadifelszereléseket - közölte szombaton a Fehér Ház.

Az amerikai elnöki hivatal szerint erről, és az Észak-Koreára gyakorolt nyomás fenntartásáról egyeztetett telefonon a dél-koreai elnökkel Donald Trump. A Fehér Ház a dél-koreai elnöki hivatal közleményének megjelenése után adta ki kommünikéjét. Az amerikai elnöki hivatal leszögezte: Donald Trump és a dél-koreai elnök, Mun Dzse In egyetértett abban, hogy továbbra is “erőteljes gazdasági és diplomáciai nyomást” kell gyakorolni Észak-Koreára.

Amerikai légvédelmi rendszer Dél-Koreában – Forrás: MTI/AP/Kyodo/Ozava Rioszuke

A két elnök megállapodott abban is, hogy Dél-Korea áttekinti az amerikai-dél-koreai rakétavédelmi megállapodást, és Szöul védelmi képességeinek növelése érdekében várhatóan módosítják is majd. A kétoldalú megállapodást utoljára 2012-ben vizsgálták felül, és akkor 800 kilométeresre korlátozták a Dél-Korea által kifejleszthető  ballisztikusrakéták hatótávolságát, valamint 500 kilogrammban határozták meg a hordozható töltetek nagyságát.