Nagyon színes lesz a Színházak Éjszakája

 

35 helyszínen színes és változatos programokkal várják azokat szeptember 16-án, akik jobban szeretnének bepillantani a kulisszák mögé. Lesz nyílt tánc-, olvasó és előadáspróba és nyilvános munkarendi értekezlet is – hangzott el az M1 Híradóban.

A rendezvény célja, hogy azok is megismerjék a színházak világát, akik a hétköznapokban egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán járnak előadásokra. A szervezők 10 ezer látogatóra számítanak.

35 helyszín várja az érdeklődőket

Csaknem 300 programot kínálnak a színházak. 35 helyszínen várják azokat az érdeklődőket, akik szeretnék megismerni a teátrum világát. Így például a Vígszínházi Fiúzenekar is bemutatkozik. A Pál utcai fiúk című darab szereplői lépnek fel, immár negyedik alkalommal.

Az előadások mellett belekóstolhatnak a látogatók a kemény háttérmunkába: jelmezpróbán, bábszínész képzésen és beszédtechnika órán is részt vehetnek. Idén újdonság is lesz: színháztörténeti sétára hívják az érdeklődőket.

Gyerekek az árnyékszínház technikájával ismerkednek a fővárosi Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban a Színházak éjszakája rendezvényen 2016. szeptember 17-én. MTI Fotó: Lakatos Péter

A színfalak mögött még táncos mulatság is lesz

“Az a közel tízezer néző, aki karszalagot vált az eseményre, az megtalálja az ízlésének és a vágyainak megfelelő programot. Mindenféle kulisszajárástól kezdve, előadások, a maszkfestéstől kezdve a kelléktárat meg lehet nézni, tehát nagyon színes a repertoár idén is” – nyilatkozta Komáromi György projektvezető.

A színházi évadnyitó rendezvényen, vagyis a Színházak Éjszakáján a programok délután 4 órakor kezdődnek és hajnalig a színfalak mögött még táncos mulatság is lesz.