Egy egész államot fenyegetett a marokkói iszlamista

 

Olaszország hétfőn visszatoloncolt hazájába egy 37 éves marokkói iszlamistát, aki korábban azzal fenyegetett, hogy erőszakcselekményeket követ el a Vatikánban.

A férfi, aki Róma ivóvízkészletének megmérgezésével is fenyegetett, kábítószeres bűncselekmények miatt egy olaszországi börtön foglya volt, korábban többi között az arab országokban folytatott nyugati katonai hadműveletekre adott “méltó válaszként”  dicsőítette a tuniszi Bardo múzeumban 2015 márciusában végrehajtott merényletet, amelyben 22 ember vesztette életét – közölte a római belügyminisztérium.

A tárca szerint a 37 éves a börtönben egy tunéziai rabbal fogott össze az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet propagandájának terjesztésére a foglyok körében – az olasz rendőrség szerint megverték egyik  fogolytársukat is,  aki panaszkodott a zajos muszlim imákra.

A Charlie Hebdo francia szatirikus lap párizsi szerkesztősége ellen 2015-ben elkövetett merényletet követően Olaszországban a terrorgyanús személyek gyorsabb kitoloncolását lehetővé tevő szabályokat fogadtak el. Más európai államoktól eltérően, mint például Franciaország vagy Németország, Olaszországot az elmúlt években elkerülték a terrortámadások.